1961. Amerika le van maradva az űrversenyben az oroszokkal szemben, a számítógépek térhódítása még bőven várat magára, a NASA-nál a kalkulációkat matematikusok végzik, akik között sok a nő. És bár Virginia állam továbbra is kitart a szegregáció mellett, bátor fekete nők egy csoportja mégsem hagyja, hogy bárki az álmaik megvalósításának útjába álljon. A többségében fehér férfiak uralta környezetben kivívják maguknak az egyenjogúságot.
Az igaz történeten alapuló filmekkel mindig vigyázni kell, mert nem tudni, az alkotók mennyit csavartak az eredeti eseményeken pusztán a drámaiság kedvéért. Azonban a Hidden Figures kétórás játékideje, minden hatásvadászat ellenére olyan pozitív üzenetet hordoz, és ezt olyan meleg szívvel teszi, amelyet faji témájú filmben igen ritkán láthatunk.
Többrétegű film a Hidden Figures. Nyíltan és őszintén beszél a szegregációról, arról, hogy az amerikai feketék ezt hogyan élték meg a mindennapokban, de nem mélyíti el túlságosan ennek drámai mivoltát, csupán az ilyenkor megszokott eszközöket alkalmazza. De ugyanígy benne van a női egyenjogúság kérdésköre is, és ebben sem rejti véka alá a véleményét. Bemutatja, hogy ezek az asszonyok milyen áldozatokat hoztak a karrier oltárán a magánéletük rovására. Ugyanakkor a NASA űrprogramja önmagában is érdekes történet, egyszersmind épp ez a szál kölcsönzi a legtöbb izgalmat a filmnek, ez adja az egész ritmusát. De a hangulathoz legalább ennyire hozzáárul a zenei aláfestés, a rengeteg korabeli jazz.
Nem meglepő, de Kevin Costner remekel az űrprogram vezéralakjának szerepében, azonban a prímet természetesen Taraji P. Henson, Octavia Spencer és Janelle Monáe hármasa viszi, az ő castingjuk gyakorlatilag hibátlan. Mindhárman megkapják a maguk minisztoriját a fő szálon belül, a kétórás játékidő bőven hagy teret nekik a kibontakozásra, ők pedig minden adandó alkalommal élnek is a lehetőséggel. Aki viszont csak a jelenlétével járul hozzá a történethez, az Kirsten Dunst és Jim Parsons. Előbbit sosem tartottam nagy tehetségnek, és ebben most is igazolt, utóbbi pedig nemigen tud mit felmutatni néhány kifejezéstelen tekinteten és púpos járáson kívül. Úgy látszik, a The Big Bang Theory-beli eszköztáránál többre nem hivatott.
Érdekes vállalás a Hidden Figures, mert komoly témákat feszeget, nem mellőzi a humort, nem átall rávilágítani néhány abszurditásra, és még némi romantikus szál is kényelmesen megfér benne. Nagyon könnyen félre mehetett volna, hiszen mindannyian hallottunk már a szarkáról, akinek nem bírta a farka, de a végeredményre mégsem tudok a feelgoodnál jobb jelzőt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.