Mióta legutóbb láttuk a galaxis őrzőit, nevükhöz hűen előléptették magukat egyfajta világmegmentő brigáddá, azaz, ha bárhol olyan galiba támad az univerzumban, amit a helyiek nem tudnak legyűrni, csak szólni kell az őrzőknek, és ők némi ellenszolgáltatás fejében teszik, ami a dolguk. Ezúttal azonban olyasvalakivel akadnak össze, akihez nemigen van fogható: Ego, az élő bolygó.
Feelgood funky-disco űrkalandfilm, ami ugyan egy kicsit hosszabb a kelleténél, és a sztori is csak vázlatpontok szintjén létezik benne, mégsem hagy sok hiányérzetet maga után.
Na de, mint korábban, most is kezdjük a fekete levessel: sok ez a 136 perc, az előző rész két órájához képest, meg önmagában is. Rengeteg információt öntenek a nyakunkba a karakterekkel kapcsolatban, de a sokadik ilyen után úgy éreztem, hogy mindez a ritmus rovására megy. És a Marvelnél még mindig nem tudnak jó negatív figurát írni. Hiába jó Kurt Russell a szerepben, a gonosz legyőzése így is, úgy is borítékolható, így a végjáték kissé mindig tét nélkülivé válik. A Guardians of the Galaxy nagy szerencséje, hogy a katarzis még így sem marad el. Ééés nagyjából ennyi. Az a baj, hogy nem mondhatom, hogy kivágnék 20 percet, mert kell a motivációk megértéséhez, és a karakterek közti viszonyok elmélyítéséhez, még akkor is, ha szinte minden egyes ilyen alkalom egy hullámvölgy a filmben.
Akkor mi az, ami továbbra is jól működik? Minden más. A látvány elképesztő (erről még lesz szó), az összes zene telitalálat (külön is hallgatható), és nagyon illik a jelenetekhez (az említett katarzis számomra a film csúcspontja ebből a szempontból), a karakterdinamika elsőosztályú, ahogyan az is, hogy egy-egy rövidebb monológgal minden erőltetettség nélkül tudtak mélyíteni az adott figurán. Cameoból meg annyi van, hogy csak kapkodtam a fejem. Fogalmam sincs, hogyan sikerült ennyi és ilyen ismert arcot meggyőzni egy-egy szerepről, de azt is el tudom képzelni, hogy az első rész után már győzködni se nagyon kellett őket.
Egy picit még vissza a látványra. Nagyon ritkán, és nem szívesen dobálózom túlzó jelzőkkel, de ebből a szempontból a Guardians of the Galaxy közelít a tökéleteshez. CGI lólábak kilógására érzékeny szemem ugyanis egy hiba nem sok, annyit se vélt felfedezni, és bár 200 millió dollár eltapsolása talán elvárható, hogy látszódjon is a vásznon, ez azért nem sikerül mindig. De itt igen. Mégpedig úgy, hogy például a cold open gyakorlatilag nem is akciójelenet, az csak a háttérben történik, mégis pazar a látvány. Megkockáztatom, hogy nincs még egy film a világon, ami bevállalja, hogy a fő eseményt háttérbe szorítva szórakoztassa a nézőt, aki aztán majd elégedetten csettint a jelenet végén, hogy ez így volt jó, ahogy volt.
Elképzelni sem tudom, mit hoznak ki ebből a harmadik részre, azonban mivel James Gunn marad a rendezői székben, bízom benne, hogy sikerül valami, az eddigiekhez hasonlót. A megszokottól eltérően most több bónuszjelenet is van a stáblista alatt és után (plusz akár még ivós játékot is lehetne abszolválni annak ürügyén, hogy ki hányszor látja felvillanni az "I Am Groot" idézetet), egy részük simán csak poén, egy azonban a szokásos univerzumépítés része.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.