Gaga: Five Foot Two

Provokatív, ellentmondásos, harsány pozőr. Ha korábban meghallottam Lady Gaga nevét, többek között ezek a jelzők jutottak eszembe. Meg egy hatalmas 'miért?'. Nos, ha valaki arra gondol, hogy ez a dokumentumfilm változtatta meg az énekesnőről kialakult véleményemet, az téved, ugyanis az már korábban megtörtént. Tévedés ne essék, és nem elvitatva az énektudását, továbbra is provokatívnak és ellentmondásosnak gondolom, azonban a harsány pozőr státuszból képes volt visszavenni, elhagyta a külsőségek erőltetését, lecsupaszított önmagát mutatva helyette.

Hogy mindez miért történt, a döntései mögött lévő motivációk, illetve a sztár mögött rejlő rendkívül törékeny ember és összetett személyiség képe szépen kirajzolódik ebből a dokumentumfilmből, amely az énekesnő 2016-os Joanne című személyes hangvételű albumának felvételei alatt készült.

Mindig érdekelt, mi van a kép mögött, amit egy Lady Gaga kaliberű sztárból láthat a közönség. Érdekelt, hogy milyen lehet magánemberként, hogyan éli meg a mindennapjait, hogy bánik a rajongóival, és milyen hatással van rá a sztársággal járó csillogás. És igen, érdekelt mindezek árnyoldala is. A Gaga: Five Foot Two pedig szép, intim hangvételben mutatja be nekünk, nem túldramatizálva, de azért kellő hangsúllyal azon, hogy egy ekkora sztár is csak ember, és megvannak a maga problémái, de ugyanúgy az öröme is.

Olyan felvételeknek lehetünk szemtanúi, amelyben a Stefani Joanne Angelina Germanotta néven született énekesnő érintőlegesen ugyan, de őszintén beszél a vőlegényével való szakításról, arról, hogy mennyit és hogyan változott a saját személyisége az évek során, az önbizalomhiányáról, vagy, hogy milyen események ihlették az albumot, amin éppen dolgozik. Miért érezte fontosnak, hogy elkészüljön a lemez, milyen megélni azt, hogy az élete egy darabját adja át a rajongóknak, egyúttal, hogy ebben benne van annak esélye is, hogy nem fog nekik tetszeni, mert akik a kezdettől vele vannak, esetleg azt várják el, hogy hasonlót kapnak, mint amit eddig. Ez mind része Lady Gaga mindennapjainak, mind hatással van rá, a személyiségére, legalább annyira, mint a korábbi csípősérüléséből eredő, időnként letaglózó fizikai fájdalom.

Nekem személy szerint sokkal szimpatikusabb a Joanne album, mint bármi, amit eddig csinált, épp az intimitása, a személyes hangvétel miatt, még akkor is, ha a film felénél olyan átéléssel adja elő a Bad Romance unplugged verzióját egy egyszerű (minimális trombita- és dobtaktussal megtámogatott) zongorakísérettel, hogy lúdbőrzik tőle az ember háta. Nem én vagyok, és valószínűleg nem is leszek a világ legnagyobb Lady Gaga-rajongója (avagy 'monster', ahogy ő a követőit becézi), de akkor is azt mondom, végleg hagynia kellene a külsőségeket, és erre a tavaly megkezdett irányra koncentrálni, mert ahogy ezt a közönség elé tárta, és amennyi munka ebben benne van, azért minden elismerésem.