Bizonyos szempontból tipikus második rész, azaz minden nagyobb, szebb, több, látványosabb, viszont itt legalább ez zömmel az alakításokra is igaz.
Amúgy látványban tényleg nincs hiány: alig van idegesítő kamerarángatás, a CGI sem hat gagyinak, mint az első részben néhol (bár Stanley Tucci parókája az egyik közeliben igen csúnyán ragasztottnak látszott, de segond), az aréna trópusi környezete pedig egyenesen pazar.
Talán egy kicsit túlzsúfoltnak tűnik a sztori annak ellenére, hogy érezhetően maradtak ki még így is részek (a könyvet nem olvastam, így csak tippelek), de 140 percbe ennyi fért bele, akinek ennél több kell, az nézzen Hobbitot, az úgyis van vagy három órás.
Na és akkor az alakítások:
Woody Harrelson irtó laza, nagyon jól hozza a karakterét, bár nekem még mindig egy kicsit visszafogottnak tűnik. Az viszont érdekes, hogy a piálásból nem vettek vissza, szinte mindig van a keze ügyében valami edény. Az Ironman 3-ban Robert Downey-nak bezzeg szóltak, hogy ne igyon már annyit, mert rossz példát mutat. Furák ezek az amerikai cenzorok.
Lenny Kravitz számomra az első rész egyik kellemes meglepetése volt, most is öröm nézni a játékát, nem mondom, hogy világklasszis, de simán megbirkózik a szereppel. Ráadásul az egyik érzelmi csúcspont is az ő nevéhez fűződik, és bár előre sejthető volt, a kivitelezés mégis odavágott.
A már említett Stanley Tucci látható élvezettel ripacskodja végig minden jelenetét, régebben is bírtam már, szóval őt mindig szívesen látom.
Elizabeth Banks is kiveszi a részét a ripacskodásból, de az ő szerepe is ezt kívánja meg, úgyhogy nekem nincs is gondom vele, amin viszont meglepődtem, hogy néhány jelenetébe annyi érzelmet visz, hogy mindenképp kiemelném. Nem számítottam erre, és remekül csinálta.
A többiek hozzák a kötelezőt, igazából extra nem sok van ezen kívül. Jennifer Lawrence pedig továbbra is nagy kedvenc. Itt talán nem villant olyat, mint mondjuk a Silver Linings Playbook-ban, de ide nem is kell igazából megerőltetnie magát, a természetessége anélkül is eladja.
Szóval továbbra sem tudom, hogy könyvben milyen, majd egyszer lehet, hogy ráveszem magam, és elolvasom, filmben viszont simán szórakoztató. Számomra az egyedüli zavaró még mindig a korhatár besorolás, illetve az ebből adódó szokásos gondjaim, de az már legyen az én bajom. Még akkor is százszor inkább ez, mint a csillámvámpíros tvájlájt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.