A séf (Chef)

Ilyen az, amikor a haverok összefutnak, és csinálnak egy klassz kis feelgood filmet. Jon Favreau rendező összetrombitált nekünk egy kellemes szereplőgárdát: ő maga a címszerepben, mellette pedig olyan arcok tűnnek fel hosszabb-rövidebb időre, mint Oliver Platt, John Leguizamo, Dustin Hoffman, Scarlett Johansson, Sofia Vergara, vagy Robert Downey jr. Az egészből pedig egy remek zenékkel fűszerezett (elnézést a szójátékért), és még jobb hangulatú vígjátékba oltott road movie sül ki (ismét csak elnézést).

Carl Casper (Favreau) főszakács egy menő étteremben, és éppen élete nagy estéjére készül. Vendégül látja ugyanis Los Angeles leghíresebb ételbloggerét (Oliver Platt). Az este remekül sikerül, ám a blogger nincs megelégedve az étel minőségével, és ennek hangot is ad előbb a blogján, majd a twitteren is. Szakácsunk felveszi a kesztyűt, az internet nagy nyilvánossága előtt újra elhívja az étterembe, hogy lenyűgözze a teljesen új menüvel. Ez utóbbival csak az a gond, hogy az étterem tulajdonosa (Dustin Hoffman) nem lelkesedik érte, szó szót követ, Carl pedig végül felmond. Állás és pénz nélkül viszont nehéz bármihez jó képet vágni, így Carl barátunk megfogadja exneje (Sofia Vergara) tanácsát, elutazik vele Miamiba, ahol is az exfeleség exférje (Robert Downey jr.) szerez neki egy kajafurgont. Később csatlakozik hozzájuk Carl volt helyettese (John Leguizamo), aki szintén felmondott az étteremben, helyrepofozzák a furgont, és Carl kisfiával (Emjay Anthony) karöltve hazakocsikáznak Los Angelesbe.

Ennyi lenne a történet nagyjából. Tényleg semmi extra, de simán megéri megnézni. A road movie-rész különösen jól sikerült, út közben (meg amúgy az egész film alatt) rengeteget sütnek-főznek, az embernek összefut a szájában a nyál.

John Favreau remek. Mindig is bírtam, de az ilyen szerepeiben különösen jó szokott lenni. Mondanám, hogy milyen remekül főz, de igazából megtanították (a stáblista alatti forgatási jelenetekből ítélve), és simán csak ilyen természetességgel játszik. Akár így van, akár úgy, öröm nézni. John Leguizamo és az ő látványos fogszerkezete remekül asszisztálnak ehhez, csípőből hozza a kicsit dilis latin figuráját, és jól is áll neki. Sofia Vergara és Scarlett Johansson dolga jelen esetben annyi volt, hogy legyenek mindketten rendkívül csinosak, és ezt maximálisan meg is oldották, szavunk nem lehet. Utóbbinak ráadásul szerintem nincs élő ember, aki ne vinné ágyba az ételt, ha ilyen a fogadtatás. És akit még megemlítenék, az az utánozhatatlan Robert Downey jr. Öt percet ha szerepel, de egyszerűen zseniális a fazon. És ha valaki már esetleg unná a Tony Stark figurát tőle, hát megnyugtathatom, ez most nem az. Habókos, mint mindig, de ez most valami egészen új szint. És ezt abszolút pozitív értelemben mondom.

És, ha már ennyire kihangsúlyoztam a road movie-t, a zeneválasztást mindenképp hozzá kell fűzzem, mert az tökéletes. Régen hallottam már ennyire jó hangulatú zenéket aláfestésként, ráadásul passzolnak az adott városhoz, ahol a kajáskocsi épp elhalad: Miamiban még latin ritmusok, New Orleansban jazz, Austinban már inkább bluesos dallamok. Fantasztikus az egész, igazi ropnivaló muzsikák. Pluszban pedig nagyon jól beleszövik a sztoriba a közösségi médiát. Twitter üzenetek jelennek meg a vásznon időről időre, Carl kisfia is folyamatosan posztolgat, ezzel is reklámozva az apja vállalkozását. Apróság, de jópofa megoldások voltak.

Aki szereti az effajta hozzávalókat (ígérem, ez volt az utolsó szóvicc), annak bátran tudom ajánlani, de semmiképp sem üres gyomorra, mert garantált a megéhezés. De ezzel együtt közel két órányi önfeledt kikapcsolódás, a bármikor újranézhető fajtából.