Szarvak (Horns)

Daniel Radcliffe nagyon igyekszik kitörni a Potter-skatulyából. Ezzel próbálkozott a The Woman in Black-ben is több-kevesebb sikerrel (bár nekem tetszett az a régimódi kísértethistória), és ezt teszi most is. És ami azt illeti, ez alatt a két óra alatt egy percig sem jutott eszembe a szemüvege, meg a villám alakú sebhelye.

Kár, hogy az összkép még így is csak közepes lett. Pedig tényleg megvolt benne a potenciál.

Iggy (Radcliffe) és Merrin (Juno Temple) gyerekkoruk óta szerelmesek egymásba. Olyasfajta kapcsolat az övék, amiben a "szeretni foglak életem végéig" nem csak elcsépelt frázis. Az isten is egymásnak teremtette őket. Mégis, amikor a lányt meggyilkolják, mindenki Iggyre gyanakszik, a fiú hiába állítja váltig ennek ellenkezőjét. A rendőrség bizonyíték híján tehetetlen, de a városlakók mind Iggy ellen vannak, ráadásul még a média is mindenhová követi. A fiú idegeit teljesen felőrli a tehetetlenség és a folyamatos zaklatások, kilátástalanságát az italba folytja. Aztán egy este a lány apja, néhány baráttal és ismerőssel megemlékezést tart azon a helyen, ahol a holtestet megtalálták, gyertyákkal, virágokkal és fotókkal, de miután az emberek elmennek, Iggy (aki ugyanitt bújt el) részegen meggyalázza a helyszínt. Másnap reggel pedig arra ébred, hogy szarvai nőttek. Az első meglepetéssel és félelemmel teli reakció után viszont rájön, hogy a szarvak hatására a közelében lévő emberek nem hogy képtelenek hazudni neki, hanem szó szerint őszinteségi rohamot kapnak. Iggy pedig arra használja új képességét, hogy kiderítse az igazságot a gyilkosság körülményeiről, és megbüntesse a tettest.

Radcliffe remek. Széles érzelmi spektrumot jár be, és elég könnyedén boldogul a karakterrel. Néhány jó szerepválasztással még akár nagy formátumú színész is válhat belőle. Ráadásul a szerep kedvéért elhagyta a brit akcentusát is, amerikai filmről lévén szó.

Néhány ismerős arcot láthatunk ugyan a mellékszerepekben, de külön senkire se térnék ki, mindannyian hozzák az elvárhatót. A látványra se lehet sok panasz, jók a maszkok, kevésnek tűnik a CGI (cserébe egy részük eléggé látszik), a szarvak se tűnnek olyannak, mintha csak úgy odaragasztották volna őket. Kis költségvetésű film ellenére szinte minden rendben van. Remek a zeneválasztás, például a Depeche Mode 'Personal Jesus'-a már-már a zsenialitás határát súrolja, annyira passzol az adott jelenethez.

A probléma inkább a film második felében jelentkezik. Amíg ki nem derül az igazság, szépen adagolják a feszültséget, be is szippantott a film hangulata, hajtott a kíváncsiság. Viszont onnantól mintha elfogyott volna a puskapor, és jöttek a közhelyek. Tényleg érdekelt, hogy mire fut ki a sztori, és nem mondanám rossznak a végkifejletet, de nagyon sok elemét láttuk már máshol. Mentségére legyen mondva, hogy ilyen köntösben nem vagy csak ritkán.

Néhány dolog magyarázat nélkül marad, de spoilerezés nélkül nehéz lenne belemenni, és már így is eleget fedtem föl a történetből, szóval ez most kimarad. Viszont van még egy dolog, ami számomra negatívum, mégpedig az, hogy a gyilkos büntetése sajnos átmegy öncélú gyomorforgatásba. Nem vészes, de konkrétan van egy pont, amikor az ember azt hinné, itt most vége, de az alkotók azt gondolhatták, épp ott kell rátenni még egy lapáttal. Pedig a kevesebb - mint oly sokszor-, most is több lett volna.

Nem tudnám egyértelműen ajánlani azért az utolsó egyharmadért, de akit a leírtak fölcsigáztak, az bepróbálhatja. Legfeljebb megláthatja Radcliffe-ben a színészt.