Cheryl Strayed 1995-ben nekivágott a Pacific Crest Trail-nek, Amerika egyik leghosszabb túraútvonalának. Több, mint ezer mérföldet gyalogolt, hogy kilábaljon a válás nehéz időszakából, és maga mögött hagyja az addigi életét. A túra embert próbáló, de Cheryl számára (a gyalogút és a belső utazás egyaránt) magát a megtisztulást jelentette.
Gyönyörű képekkel operáló, egyedi hangulatú, lassan hömpölygő film arról, hogy mindannyian képesek vagyunk változtatni az életünkön, ha belátjuk a hibáinkat, és ha elég erősek vagyunk, bármilyen akadályt legyőzhetünk.
Én ugyan már korábban láttam hasonló filmet a témában, legalábbis, ami a nagy távolságokba gyaloglást illeti, (mert a két filmnek ezen kívül nincs túl sok köze egymáshoz), de ettől függetlenül mindkettőt tudom ajánlani, még, ha más okból is.
Reese Witherspoon számomra sosem tartozott azon a színésznők közé, akik miatt beülnék a moziba. Sőt igazából kis túlzással messziről kerülöm azokat a filmeket, amikben szerepel. Van ugyan néhány, számomra is élvezhető filmje, de alapjában véve nem voltam róla meggyőződve, hogy nagy tehetség lenne. És ezt csak azért részletezem, és hangsúlyozom ennyire, mert itt minden előítéletemre rácáfolt. Nem átütő az alakítása, szerény, finom eszközökkel dolgozik, de abszolút eléri a kellő hatást (az a nyitó képsor a lábujjával, különösen hangsúlyos). Le a kalappal előtte, és remélem, hogy vállal még hasonló szerepeket.
És Laura Dern is remek Cheryl édesanyjának szerepében. Szerintem a Jurassic Park óta nem láttam semmiben (az meg ugye '93-ban volt, vagy ha a harmadik részt is számítjuk, akkor 2001-ben), és nem mondom, hogy egy évet sem öregedett, de nagyon jól tartja magát. Itt ugyan nem kapott sok játékidőt, de aminek kell, az átjön az alakításából.
És mindenképp dicsérném még a non-lineáris történetvezetést. Illetve nem is jó kifejezés ez, mert Cheryl jelenkori énjének története, azaz maga a túra igenis nyílegyenes, azonban folyamatosan kapunk hosszabb-rövidebb flashbackeket az "előző életéből", látjuk hogyan, és miért jutott el ideáig. És ezek a flashbackek azok, amik egyediséget adnak a történetvezetésnek, ugyanis nem kronológiai sorrendben jönnek, hanem csak apró villanások, Cheryl emlékezetének tökéletes leképezései. Igényel a nézőtől némi koncentrációt, hogy az információtöredékekből összeálljon a végső, nagy kép, de megéri.
Nemigen tudnék negatívumot felsorolni a filmmel kapcsolatban. Talán nem szippantott be annyira, mint a fent említett hozzá hasonló, de az élmény még így is simán megérte. Nem megrázó, nem is annak szánták, de mégis őszintén beszél az élet árnyoldalairól, és az azokból való kilábalásról.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.