Alex (Jeff Roop) túrázni viszi a barátnőjét, Jenn-t (Missy Peregrym) egy nemzeti parkba. Állítása szerint betéve ismeri a környéket, így nem hajlandó térképet, vagy GPS-t magával vinni, sőt, még a lány telefonját is a kocsijukban hagyja. De letérnek a kijelölt túraösvényről, és ez végzetes hibának bizonyul, ugyanis véletlenül épp egy medve vadászterületére tévednek.
Szögegyszerű történet, és bár a film fennen hirdeti, hogy megtörtént események alapján készült, erre azért ne vegyünk mérget. Mint, ahogy a plakát hangzatos szövegét - miszerint ez legalább akkora dobás, mint a Cápa, csak épp az erdőben játszódik - is egy kissé túlzónak érzem. Ami viszont biztos, az az, hogy ha valakinek be akarnám mutatni, milyen egy valósághű medvetámadás, valószínűleg ezt a filmet vetíteném le neki.
Mert nem több ez ennél: egy feszült atmoszférával operáló állat-horror 90 percben, amiben maga a támadás jó, ha negyed órát kitesz. Viszont az a negyed óra olyan, hogy végig azt próbálod bemagyarázni magadnak, hogy "ez csak egy film, és az ott egy betanított medve", de közben képtelen vagy elvonatkoztatni, és minden izmodat megfeszítve markolod a fotel karfáját. Pedig istenigazából nem is mutatnak túl sokat, és épp ebben rejlik a titka szerintem, hogy többet bíz a néző képzeletére, ettől lesz annyira átélhető.
Gyakori vesszőparipám a kamerarángatás, de ez most pont az a helyzet, hogy jól alkalmazzák, és kifizetődő is, mert sokkal közelebb hozza az emberhez a történéséket. Ez is bizonyítja, hogy megfelelő kezekben lehet ez jó, csak túlzásba nem kell vinni.
A színészek közül csak Missy Peregrym-et emelem ki, mert ez egyértelműen az ő filmje, és bár egy rendkívül dekoratív biodíszletként is simán funkcionálhatna, odatette magát, és igazán nem lehet az alakításába belekötni. Szép nőtől ritkán látni ilyesfajta, zsigerig ható színjátszást. A többiek csak hozzák a kötelezőt, de legalább a vászonidejük se több a kelleténél.
És most jöhet a "nem ajánlom mindenkinek, csak a műfaj rajongóinak blablabla", szóval az ilyenkor szokásos mantra. Talán kicsit lassú a felvezetés, talán kilométerekről kitalálható a végkifejlet, talán nincs agyonbonyolítva a sztori, de higgyétek el nekem: aki azt a bizonyos jelenetet, ott 1 óra tájékán végig tudja nézni ellazított záróizmokkal...nos az lehet, hogy túl sok horrort látott. Nem valószínű, hogy újranézős lesz a részemről, de egynek simán jó volt. Néha ilyen is kell.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.