Jurassic World

"Isten megteremté a dinoszauruszt.
Isten elpusztítá a dinoszauruszt.
Isten megteremté az embert.
Az ember elpusztítá Istent.
Az ember megteremté a dinoszauruszt.
A dinoszaurusz megeszi az embert."

Ha ezt a klasszikus Jurassic Parkból kölcsönzött idézetet szeretném folytatni, valahogy így hangzana: "az ember nem tanul a hibáiból, és megteremté a genetikailag módosított dinoszauruszt". Ez jutott eszembe már a filmről szóló első hírek kapcsán, meg az, hogy "na és?". Mert tényleg kell nekünk még egy Jurassic-film? Lenyűgözne az még bárkit is? És ez azért érdekes, mert a film sztorija is épp ezt a kérdést feszegeti.

A Jurassic World, John Hammond öröksége már évek óta üzemel, és épp olyan, amilyennek ő megálmodta: egy kaland- és élménypark dinoszauruszokkal, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ám a "minden csoda három napig tart" örök érvényűségének jegyében az emberek mostanra már kezdenek ráunni, ezért új látványosságra van szükség. És mivel a fókuszcsoport a borzongásra, és a nagyobb fogakra gerjed, a park tudósai a genetika segítségével létrehozzák az Indominus Rex-et, egy minden eddiginél nagyobb, félelmetesebb és vérengzőbb fenevadat.

Aki ezen a ponton arra gondol, hogy a szörny elszabadul, és leabálja az egész pereputtyot, annak piros pont. Na de, mint film, működik?

Mint szörnyfilm: igen. Mint félelmetes, és mégis szórakoztató kalandfilm, amilyen a Jurassic Park is volt: hát úgy már kevésbé. Gyér motivációk, kidolgozatlan, egydimenziós karakterek - többségüknek csak keresztneve van, de még a beosztásukat sem tudjuk meg -, és közhelyek rogyásig. Az ámulat elmarad, de ha szörnyfilmként tekintünk rá, minden gond nélkül nézhető.

Chris Pratt, bár önmagához képest nagyon visszafogott, de még így is épp elég szórakoztató figura, némi humor is társul a karakteréhez, és nagy egészében jól is áll neki. Volt már ő jobb is ennél, sőt, de azért megteszi, amit kell.

Bryce Dallas Howard meglepően jól adja a karótnyelt karrieristát, az átalakulása is jó, a végére egészen kedvelhető lesz. Számomra épp emiatt ő a film meglepetése, különösen annak fényében, mennyire idegesítő volt korábban.

Vincent D'Onofrio is visszafogja magát sajnos, pedig az ő karakterében aztán volt potenciál, és színészileg is tudott volna kiemelkedőt nyújtani, így viszont be kell érnünk ennyivel.

Mint mondtam, az ámulat elmaradt, de ez persze nem azt jelenti, hogy a film trükkjei nem lennének jók. A tényt, hogy az eredeti Jurassic Park jobban elvarázsol, kőkeményen belengi a nosztalgiafaktor, szóval ettől nyugodtan eltekinthetünk. A trükkök ettől függetlenül is remekül működnek, sőt van néhány kifejezetten váratlan, és pazarul kivitelezett jelenet: például, amikor a befogók megtalálják az Indominus Rex jeladóját. A végső leszámolás pedig minden öncélúsága ellenére is üt, ahogy azt kell. A korhatár besorolásnak köszönhetően amúgy a mészárlás nagy része kamerán kívül zajlik, de még így is kifejezetten véres jeleneteknek lehetünk tanúi.

De persze nem mehetek el szó nélkül a "légitámadásos" jelenet borzalmas kamerarángatása mellett, mert az konkrétan a látvány rovására megy. Értsd: az ég világon semmit nem látni belőle, a szemed viszont kifolyik.

Spoilerek nélkül nehéz a pozitív-negatív mérleget felállítani, és mivel nem szeretem mások élményét elrontani, ettől most is eltekintenék. Két dolog biztos: ebből nem lesz klasszikus, de a helyén kezelve - azaz szörnyfilmként - azért biztosítja a két órányi kikapcsolódást.