"Ahová megyünk, ott nincs szükség utakra."
A Vissza a jövőbe egy ZSENIÁLIS film, és egy TÖKÉLETES élmény, ezt jobb, ha előre tisztázzuk.
Már nem emlékszem, milyen körülmények között néztem meg először, mert nagyon nem tegnap volt, de nagy összegben mernék fogadni rá, hogy ez volt az első film, amit az időutazás témájával kapcsolatban láttam. Persze ez akkoriban nem sokat nyomott a latban, csak egy plusz adalék volt az amúgy is izgalmas, és kalandokkal teli sztoriban. Mert bármennyire is scifi, attól ez még egy hihetetlenül jó kalandfilm is - a harmadik rész a western-környezettel meg pláne.
És most, 30 évvel a film megjelenése után, ott ülhettem a moziteremben a többi rajongóval - teltház, ahogy az kijár -, és nagyvásznon csodálhattam ugyanazt a történetet, amit már milliomodszor, a régi, megszokott, és gyakorlatilag betéve ismert szinkronnal. Mert ez azon kevés film egyike, amit sosem láttam eredetiben, és nem is vagyok hajlandó, csak és kizárólag a régi szinkronnal megnézni.
A vetítés előtti felvezetőben elhangzott egy mondat, miszerint: "két Vissza a jövőbe létezik, az egyik, amit a világ ismer, és egy olyan, amit mi, magyarok". Azt hiszem, ez tökéletesen összefoglalja azt, amit el lehet mondani erről a filmről. Mert az a bizonyos eredeti szinkron tényleg annyira jó.
És még így, sokadik megtekintésre is tud újat nyújtani. Nem emlékeztem például arra, hogy a Doki a Tengermélyi Varázs Bált "ritmikus társasági rituálé"-ként aposztrofálja. Most fedeztem csak fel azt a jelenetet is, amikor Marty a Dokival a fiú iskolájába megy, és keresztülmásznak néhány biciklin (apró poén, és messziről is veszi a kamera, de így is baromi vicces). Lorraine pedig most hívta csak fel rá a figyelmemet, hogy "aki ad magára, az iszik".
Nem tudok rosszat mondani a filmről. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Látom a hibáit, mert van néhány, de a Vissza a jövőbe pontosan az a típusú film, ami minden egyes bakiért, és logikai bukfencért kamatostul kárpótol. És ugyan hallottam emberekről, akik nem szeretik a filmet, de nem hiszem el, hogy valóban léteznének is ilyenek. A magam részéről a trilógia mindhárom darabját szeretem, de, ha csak az első részről beszélünk, akkor azt kizárólag olyan jelzőkkel illethetem, mint a fent említett ZSENIÁLIS és TÖKÉLETES. Így, nagybetűkkel.
Nem számít ugyanis, hogy mennyire tűnnek fapadosnak a film trükkjei - 30 év azért meglátszik -, mert maga a történet ugyanolyan időtálló, és ugyanúgy elvarázsol minden alkalommal. Ha valaki látta, tudja, miről beszélek. Ha meg nem, akkor kerítsen maga mellé olyasvalakit, aki már igen, és nézze meg vele. Miért? Nézzen rá néha a mellette ülő arcára a vetítés alatt: minden, amit leírtam, ott fog tükröződni rajta. Ugyanezt a szeretetet és lelkesedést láttam én is néhány hete a moziteremben a mellettem ülő arcán, és ugyanezért járt a taps, amikor felkapcsolták a lámpákat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.