007 Spectre: A Fantom visszatér (Spectre)

Több szempontból sincs könnyű dolgom. Egyrészt számomra Daniel Craig nem volt, és sosem lesz James Bond. Nincs bajom a színésszel, de azon kívül, hogy megy, lő és bunyózik, nincs meg benne az, ami a karakterhez kell: hiányzik a sárm. Tömören összefoglalva, a Craig-féle 007-es sztorik az én szememben nem többek olyan akciófilmeknél, amik csak nyomokban tartalmaznak Bond-összetevőket. Másrészt pedig azért is van nehéz dolgom, mert filmünk története annyira kusza és szövevényes, és annyi a visszautalás benne három korábbi Bond-részre, hogy majdhogynem képtelenség összefoglalni, miről is szól.

James a Spectre után nyomoz? Blofeld, a szervezet vezetője és Bond múltja összefonódik? Az MI6-et fel akarják számolni, ezzel megszüntetve a duplanullás részleget? Igen, ezek mind megtörténnek, de ezen kívül még nagyon sok minden más is. Egészen pontosan túl sok minden más is.

Egyetlen Bond-sztorinak sem szabadna 150 percesnek lennie. Teljesen felesleges. Úgy meg különösen, hogy nem elég, hogy rengeteg a mellékszál, de bizonyos karakterekről nem tudunk meg két mondatnál többet, hogy aztán úgy tűnjenek el a süllyesztőben, hogy két percen belül már nem is emlékszünk rájuk. Példának okáért, egy Monica Bellucci-kaliberű NŐ (igen, így, hangsúlyosan nagybetűvel) ennél sokkal többet érdemel. Mert Monica Bellucci még így 50 évesen, táskás szemekkel is olyan kisugárzással bír, hogy bármelyik csitri megirigyelheti. Nagy összegben mernék rá fogadni, hogy ha egy átlagos napon belépne egy átlagos szobába, amiben átlagos emberek vannak, minden férfi utána fordulna. De lehet, hogy még a nők is. És erre a NŐre saccperkábé 10 perc jut, James barátunk megfekteti, villant még egy fűző-harisnyakötő kombót - hála a korhatár besorolásnak -, és utána egy szó, nem sok, annyi sem esik róla többet.

Helyette viszont nézhetjük Léa Seydoux - Belluccihoz képest - tökéletesen jellegtelen külsejét és/vagy játékát. Ízlésről nyilván nem érdemes vitát nyitni, maradjunk annyiban, hogy nem zsánerem a buszmegállónyi rés a nők fogsorában, de amíg az említett hölgy nem nyitja ki a száját, addig sem képes túl mély nyomot hagyni bennem. Némiképp javít ugyan az összképen az a bizonyos ezüst színű estélyi, a film közepe táján, mert kellőképpen kihangsúlyozza a turistalátványosságokat, de azt meg egy rettenetes sminkkel vágják agyon. A hölgy játéka pedig kimerül abban, hogy ő a biodíszlet, akit jelenetről jelenetre meg kell menteni. Ennyi, és nem több.

És nem jár jobban Christoph Waltz sem, legalábbis, ami a forgatókönyv rá eső részét illeti, ugyanis megfelelő mennyiségű vászonidő híján alig van tere a kibontakozásra. Nem tudom, ezért állította-e őrlángra a karizmáját, de az biztos, hogy nem igazán lesz több egy átlagos sablon-gonosznál. Rejtélyeskedik, időnként kajánul vigyorog, bedob egy random kínzás-jelenetet, mert az kötelező, és természetesen monologizál, mert az meg pláne szükséges. És igen, szokás szerint elmondja a tervét a 007-esnek, mert nem is lenne sablon-gonosz, ha nem így tenne. De mi is ez a terv? Központosított globális információgyűjtés? Vagy valami ilyesmi. Rendkívül félelmetesen hangzik. Nyilván ehhez van szüksége a titkos bázisán legalább 8 csillagvizsgálóra. WTF?

Daniel Craig, mint említettem, nem vall szégyent, amikor arról van szó, hogy el kell páholni, vagy le kell lőni valaki(ke)t. Ebben jó. Egy minimális humor és némi elegancia is társul ehhez, de hát méretre szabott öltönyben szinte bárki lehet elegáns. A baltával faragott arcberendezése viszont továbbra is olyan, mintha ő lenne Rékasi Károly és Koncz Gábor édesgyermeke (az említett művészuraktól természetesen látatlanban is elnézést kérek ezért a freudi hasonlatért). Az ízlés persze jelen esetben sem vita tárgya, ettől még tetszhet ő akárkinek. Ha viszont konkretizálni akarom a sárm hiányát, kapásból megemlíteném, hogy Craig és Seydoux közt a kémia gyakorlatilag a nulla felé konvergál. Ez persze lehet a szinkron hibája is, a két színész mimikája sugallt némi pozitívumot ezügyben, de nem hiszem, hogy újranézném a filmet, csak, hogy ennek utánajárjak.

A legutóbbi Hunger Games kapcsán megjegyeztem, hogy milyen felesleges volt ketté vágni, mert így majd újra kell nézni az előző részt, hogy megértsük a következőt, ugyanis a két film közti egy év szünetben mindenki elfelejt majd mindent. Nos eszemben sincs a mindentudót játszani, de a moziban ülve végig ez járt az fejemben. A Spectre ugyanis minden korábbi, a Craig-érában játszódó Bond-kalandra tesz utalást, de mindegyikre csak említés szintjén. Már az sem volt túl jó húzás, hogy a Quantum of Solace nem is tekinthető különálló filmnek, annyira összefügg történetileg a Casino Royale-lal, erre most itt van egy olyan sztori, ami negyedmagával alkot egészet? Az alkotók komolyan azt feltételezik, hogy az átlagjózsi majd nekiül megnézni még három részt, mielőtt elmenne moziba erre az egyre? Vagy ezt így most hogy? Egyes pillanatokban konkrétan neki kellett állnom, hogy kitaláljam az ok-okozati összefüggéseket, ahelyett, hogy azzal foglalkoztam volna, hogy a filmre figyelek. Fejben simán kivágtam legalább fél órát a filmből a vetítés alatt és után, és ez sosem jelent jót.

Na de ennyi ekézés elég mára, nézzük, mi az, amiben jó a film. Egyrészt az akciójelenetek. Mindegyik. Látványosak, dinamikusak, feszesre vannak vágva, és a székhez szegeznek. A cold open egészen a robbanásig gyakorlatilag egy nagyon hosszú, kvázi vágás nélküli snitt, és minden pillanata remek. Elegáns, stílusos, van benne lazaság, és még némi humor is. Ha nem tartanám nagyon túlzónak a jelzőt, azt mondanám: egy tökéletes elegy. A római autós üldözés is fantasztikus, az Aston Martin DB10 egy káprázatosan szép sziluettel rendelkező jármű. Nem is autó, inkább egy szobor, amit vezetni lehet. Attól meg nyugodtan eltekinthetünk, hogy azokat a bizonyos manővereket egy ilyen alacsony építésű kocsival képtelenség végrehajtani, mint ahogy azt is le kell nyelnünk, hogy a római utakon este szinte egy lélek sincs. Egy James Bond-film kapcsán ilyesmibe azért nem kötök bele.

Akiket viszont még érdemes kiemelni, azok a mellékszereplők. Na nem Naomie Harris, mert ő olyan hiteltelen Moneypenny-ként, mint ide Hódmezővásárhely. Kivételesen Andrew Scott sem villant nagyot, de őt már láttam vadállat-üzemmódban, szóval vele szemben engedékenyebb vagyok. És ugyanez a helyzet Dave Bautistával is, csak egészen más okokból kifolyólag. Lehet, hogy csak magyarázat nélkül lóg a levegőben a karaktere, lehet, hogy csak egyetlen szó a szövegkönyve, de az az ember lebont egy fél vonatszerelvényt, miközben a sz*rt is kiveri Bondból. Annak a jelenetnek minden pillanatát fülig érő szájjal néztem. Viszont Ralph Fiennes és Ben Whishaw együtt és külön-külön is emlékezeteset nyújt az adott kereteken belül. Előbbi kemény beszólásokkal, utóbbi geek-humorral.

Egymásnak ellentmondó híreket hallok a következő Bond-kalandról. Hol azt olvasom, Craignek még van egy filmre szerződése, hol meg azt, hogy olyasmit nyilatkozik, hogy inkább akasztaná föl magát, semmint, hogy újra szmokingban kérje a vodkamartinit (rázva, nem keverve - habár a rosseb tudja, mi a különbség). Én szívesebben venném az utódlást, sőt a minap még jelöltre is akadtam Henry Cavill személyében. Benne szerintem megvan minden, amire egy jó Bondhoz szükség van, brit születésű, szóval ez sem okozhat gondot, legfeljebb kicsit szálkásítania kell, mert most még túlságosan nagydarab.

Egy dolog viszont biztos: bárhogy is lesz, kurtítsák meg a játékidőt, alkossanak újat ahelyett, hogy régi sztorikat rángatnak elő új köntösben, és törekedjenek a koherenciára. Egy filmen belül, semmiképp se több részen át. Egy film=egy történet, nem kell agyonbonyolítani.

A magyar címferdítőknek pedig ismét gratulálok, a halmozott értelmetlenségért. Arról ugyan nem a mostaniak tehetnek, hogy eredetileg Fantom volt a neve a szervezetnek a korábbi filmekben, viszont hogy lehetne ez visszatérés, ha Blofeld szeme még csak most sérül meg? Akkor ez nem egyfajta eredettörténet inkább? Na persze a cím úgy se lenne jobb.