Gus Lobel (Clint Eastwood) baseballjátékos-toborzó. A csapata megbízásából járja az országot, és az a dolga, hogy az iskolai csapatokban kiszúrja a tehetségeket. A probléma csak az, hogy egyre inkább romlik a látása, márpedig az a munkájához elengedhetetlen. A lánya, Mickey (Amy Adams) egy ügyvédi irodánál dolgozik, nem sok választja el attól, hogy bevegyék üzlettársnak, és bár apjával eléggé elhidegültek egymástól, amikor értesül Gus állapotáról, kivesz pár nap szabadságot, és utánautazik, hogy segítsen neki.
Robert Lorenz egy olyan filmet tett le az asztalra, ami simán megállná a helyét Clint Eastwood késői rendezései között is. Eredetiség nem sok van benne (persze ez a sportfilmek velejárója is egyben), de biztos kézzel vezeti a sztorit, és szép képekkel mesél egy klasszikus apa-lánya viszonyról, és a baseball szeretetéről.
Persze ez nem meglepő, ha megnézzük az úriember filmográfiáját, mert nem egy Eastwood-filmen dolgozott Second Unit Director-ként vagy Assistant Director-ként (van ezeknek magyar megfelelője?), A szív hídjai-tól kezdve az Amerikai mesterlövész-ig. Elleshetett tehát néhány fogást a mestertől, és ezt le sem tagadhatná. A lassú történetmesélés, a szépen fényképezett hosszú snittek, a remek aláfestőzene, és a minőségi színészvezetés mind-mind Eastwood rendezői sajátosságai, de Lorenz is tökéletesen helytáll bennük.
Van azonban a filmnek egy nagy meglepetése (legalábbis számomra): mert, ha valaki nekem azt mondja, hogy Clint Eastwood egyszer egy filmben fog szerepelni Justin Timberlake-kel, ráadásul ez utóbbinak semmi oka nem lesz a szégyenkezésre, szerintem minimum kiröhögöm. Nem tudom, az idős színész-rendező tapasztalata befolyásoló tényező volt-e ebben, vagy egyszerűen csak felhúzta a saját szintjére, de Justin Timberlake remek alakítást nyújt. Láttam már korábban is néhány filmben, jobbakban és rosszabbakban egyaránt, de bátran állíthatom: ilyesfajta játékot, mint amit itt nyújt, szívesen néznék még tőle.
Amy Adams is hasonlóan jó. Hiteles a kissé törtető ügyvéd szerepében is, de minden további nélkül el tudja velem hitetni azt is, hogy szenvedélyesen szereti a baseballt. Az, hogy mindemellett még szép is, már igazán szóra sem érdemes.
Kell-e ecsetelnem Clint Eastwood színészi kvalitásait? Nem hinném. Mindegy, hogy a kamera előtt, vagy mögött áll, az én szívemnek inkább a késői munkái kedvesek. Lehet, hogy kissé szentimentális néha, lehet, hogy sokban hasonlítanak egymásra a filmjei, még az is lehet, hogy az általa játszott karakterek sem különböznek olyan nagyon. Egy dolgot mégsem lehet elvitatni tőle, ez pedig a minőség. Ha beülünk egy Eastwood-filmre, minden alkalommal ezt várhatjuk el, és igen nagy százalékban meg is kapjuk. A zsémbes Gus figuráját neki találták ki: kemény, szigorú, de mindig egyenes, és őszinte. Lehet, hogy csak morog ránk a fogai között, néhány szitok is biztosan elhagyja a száját, de amit csinál, azt szereti csinálni, és szívvel-lélekkel teszi.
Laikusok - köztük én is - nem ebből a filmből fogják megtanulni a baseball szabályrendszerét, de egyet mondhatok: sportról ilyen szép filmet nem túl gyakran forgatnak. Semmin sem fogunk meglepődni, a sztori íve nyílegyenesen vezet az előre borítékolható végkifejletig, de, ha szeretjük ezt a fajta történetvezetést, garantált a két órányi kikapcsolódás, és sok remek pillanattal leszünk gazdagabbak.
A magyar cím viszont természetesen a szokásos se-füle-se-farka, az eredeti ugyanis egy baseball-szakkifejezés: azt jelenti, hogy az ütőjátékos nem boldogul a csavart labdákkal, csak az egyenes dobásokat képes megütni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.