Nagy valószínűséggel nincs élő ember, aki ne ismerné Lance Armstrong nevét, és ugyanilyen nagy eséllyel hallott már a doppingbotrányáról is. Én ugyan laikus vagyok a témában, éppen ezért nem is értettem a botrány kipattanásakor, hogy lehet, hogy nem bukott le már jóval hamarabb? Nos nem ez lett volna a sporttörténelem egyik legprofesszionálisabban kivitelezett doppingprogramja, ha előbb lebukott volna. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy felszívott egy fecskendőbe valamit és beadta magának. Legalább öt különböző teljesítményfokozóról és vértranszfúzióról beszélünk, más-más időintervallumban és rendszerességgel, mindezt úgy, hogy egyszer sem produkált pozitív eredményt a tesztek során.
Nem tisztem állást foglalni, így nem is mondhatom azt, hogy az 1999 és 2005 között megszerzett hét Tour de France-győzelem kizárólag a doppingszerek használatának eredménye. Egyrészt maga a verseny is összetettebb ennél, a csapattagok egymást is segítik, ráadásul Armstrong az eredeti testalkatával soha nem nyerhetett volna. A rák, és az azt követő kemoterápia tette erre alkalmassá azáltal, hogy teljesen újraformálta a fizikumát. Hogy szteroidok nélkül képes lett volna-e nyerni, már sosem tudhatjuk meg, és ez az egyik legszomorúbb az események végkicsengésében.
A másik pedig az, hogy Armstrong aláásta a verseny tisztaságába vetett hitet. És ez különösen annak fényében szörnyű, hogy többször elhangzik a filmben a kerékpárost alakító Ben Foster szájából, hogy "soha nem lett pozitív a doppingtesztem", ahelyett, hogy "soha nem doppingoltam", ráadásul láthatóan el is hiszi, amit mond. Fogalmam sincs, egy ilyen ember hogy képes a tükörbe nézni?
Erre a kérdésre ugyan nem kapunk választ, minden másra viszont igen nagy százalékban. Bár a forgatókönyv kénytelen a történet néhány elemét felületesen kezelni, de így is töménytelen mennyiségű információt zsúfoltak ebbe a 100 percbe. Talán lehetett volna hosszabb is, 2 óra egy ilyen sztorira simán elkelne, de nem éreztem túl sok hiányosságot; feszes a tempó, de végig le is köti az ember figyelmét.
Sok szereplőt mozgat a film, nem kevés ismert arc bukkan föl a játékidő alatt, de én most egyedül a már említett Ben Fostert emelném ki, és nem csak azért, mert főszereplőként sok múlt rajta. Láttam már jónéhány filmben, és mindig azt gondoltam róla, hogy méltatlanul alulértékelt tehetség. Létező személyt megformálni sosem egyszerű feladat, Foster is valahol félúton egyensúlyozik önmaga és a kerékpáros személyisége között, de az alakítása ettől függetlenül kiváló, magasan a legjobb a többiekhez képest.
Lance Armstrong tette abszolút elítélendő, ez magától értetődik. De nem mehetünk el szó nélkül a rákkutatásért tett erőfeszítései, és a betegséggel szembeni szinte már a csodával határos küzdelme mellett sem. Ezt a kettősséget remekül mutatja be Stephen Frears filmje, éppen ezért én mindenképpen ajánlom. Tanulságos élmény lesz, garantálom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.