Adonis Johnson (Michael B. Jordan), Apollo Creed törvénytelen fia, a gyerekkorát nevelőotthonokban és javítóintézetekben töltötte, ahol önerőből kellett megtanulnia megvédenie magát, ám egy nap eljött érte Apollo özvegye (Phylicia Rashad), hogy magához vegye, és fiaként nevelje. Felcseperedve az ifjú Adonis elhatározza, hogy otthagyja ígéretes karrierrel kecsegtető állását, és profi bokszoló lesz, ehhez pedig a legkézenfekvőbb módszert választja: elutazik Philadelphiába, hogy megkeresse Rocky Balboát (Sylvester Stallone), hogy megkérje, legyen az edzője.
Ha egyfajta párhuzamot akarnék vonni a film témájával, azt mondanám: ahogy Adonis az apja örökségéhez próbál felnőni, úgy a Creed Sylvester Stallone öröksége. Hetedik alkalommal bújik az ikonikus karakter bőrébe, amit megtehetett volna akár rutinból is, de ehelyett képes volt új színt, új mélységet megmutatni Rocky figurájából. Teljes joggal kapta meg a szerepért idén a Golden Globe-ot, és rendkívül meghatóan beszélt a díjátadón az ő képzeletbeli legjobb barátjáról. Ez a fajta már-már családias légkör az egész filmet belengi.
Sosem voltam igazán Rocky-rajongó, ha hasonlóan jelentős szerep, akkor Stallone nekem sokkal inkább Rambo. Nem is láttam az összes részt, csak az elsőt, és a hatodikat (előbbit csak írta, Oscar díjra is jelölték a forgatókönyvért, utóbbit rendezte is). Mégis már a Rocky Balboa kapcsán is éreztem, azt a kissé szentimentális, de mindenképp nagyon érzelmes hozzáállást, amivel Stallone a karakterhez viszonyul, és ami ezt a filmet is jellemzi. Kicsit olyan, mintha azzal, hogy a szorítóból a kötelek mögé állt, ugyanígy átengedte volna a gyeplőt a kamera túloldalán is; mintha rábízta volna Ryan Coogler író-rendezőre, hogy hozza ki a történetből, amit jónak lát. De, mint mondtam, ez még véletlenül sem azt jelenti, hogy szimpla rutinnal letudta volna a munka rá eső részét. Szívvel-lélekkel játszik, megkérdőjelezhetetlen a jelenléte, és szívszorítóan jól alakítja a karaktert.
Michael B. Jordan pedig kiváló, egyszersmind méltó partnere ebben, nem hiába korosztályának egyik nagyon ígéretes színésze. A dühe, vagy a csalódottsága legalább annyira hiteles, mint az alázata, a tenni akarása, és a tudásvágya. Fizikai felkészülése elsőosztályú, és nem csak azért, mert már-már szoborszerűen kidolgozott a teste, hanem azért is mert minden további nélkül elhisszük neki, hogy bokszoló. Ahogy mondani szoktam: nem eljátssza, ő az.
A Creed úgy Rocky-film, hogy közben mégsem az, az elődöktől függetlenül is megállná a helyét, de mégis szépen építkezik belőlük, és remekül idézi meg a hangulatot; a zenei főtéma néhány taktusa a megfelelő pillanatban, vagy az a sajátos lépcsőn "felfutás", csak apróságok, de épp az ilyenek teszik teljessé. Ha magamból indulok ki, nyugodt szívvel állíthatom, hogy azoknak is tetszhet, akik amúgy nem rajonganak teljes szívvel Rockyért.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.