Gyilkos páros (Mr. Right)

Martha (Anna Kendrick) világ életében egy kicsit kattant csaj volt, épp ezért nem hezitál sokat, amikor nem sokkal a szakítása után véletlenül összefut a láthatóan hasonlóképp dilis Francis-szel (Sam Rockwell). Bár a férfi elsőre még a nevét sem mondja meg, Martha vele tölti a napot, mert szinte az első pillanattól egymásra hangolódnak. Francis viszont sokkal zűrösebb, semmint a lány gondolná: a nyomában lohol a maffia és egy FBI-ügynök (Tim Roth) is, a férfi ugyanis bérgyilkos, de az a fajta, aki a megbízóit öli meg.

Szerettem volna valami olyasmit írni, hogy "klassz kis romantikus fekete komédia, a mindig remek Sam Rockwell és Anna Kendrick kettősével", de sajnos ebből csak az utóbbi szófordulat lenne igaz, és erről egyedül Max Landis forgatókönyve tehet. Pedig volt a filmben potenciál.

Ismerősen csengett Max Landis neve a stáblistán, de nem tudom, azért-e, mert már két filmjéről is írtam (az egyik ráadásul nagyon hasonló ehhez). Ha pedig abból indulunk ki, hogy mindkettő pocsék, az első nagyjátékfilmes forgatókönyve, a Chronicle valószínűleg csak a szűz kéz szerencséjének köszönhető. A Mr. Right akciójelenetei egészen kreatívak, még, ha rossz ritmusban is vannak tálalva, de azokhoz Landis-nek nem sok köze van, az ő reszortja az akciók közötti helykitöltés, de a film sajnos épp ezen vérzik el. Az alapfelütésből adódó fekete komédia még működhetne, ha jobb poénokat írt volna, és sajnos ugyanez igaz a romantikus szálra is (erről mindjárt bővebben). És bármennyire is kedvelem Tim Roth-ot, az ő figurája sincs rendesen felépítve; hogy nem válik érdektelenné, az csak és kizárólag a színész érdeme. Még akkor is, ha olyan a hanghordozása, mintha brit létére megpróbálna déli tájszólást (a helyszín, New Orleans, indokolná) magára erőltetni (sikertelenül).

Ami megmenti a filmet attól, hogy a közepes alá süllyedjen, az a már említett főszereplő páros. Sam Rockwell nagyon szerethet táncolni, több filmben is láttam már, ahogy ropja, és elképesztő mozgáskultúrája van, tényleg öröm nézni. Maguk az akciójelenetek is arra vannak felépítve, hogy Francis nem annyira bunyózik, mint inkább táncol, és ez lehet, hogy furcsán hangzik, de működik a dolog. Ez a dilis fazon pedig csípőből megy a színésznek, igen nagy valószínűséggel a való életben is hasonló lehet, annyira természetesen hozza. Mint ahogy az általam igencsak kedvelt Anna Kendrick is. Igen, az iránta való rajongásomban jelentős befolyásoló tényező a szemcukor-faktor, de a tény ettől még tény marad: Anna Kendrick remek komika, ha valaki vevő a cinikus humorára. Viszont a Rockwell-el alkotott kettősük csak baráti szinten működőképes. Olyannak tűnnek együtt, mint akik jól összehaverkodtak a forgatás alatt, és ez a viszony minden erőlködés nélkül átjön a vászonról. A kapcsolatuk romantikus árnyalata viszont elég hiteltelen, hiába látom, ahogy csókolóznak, hiába hallom, ahogy azt mondják: "szeretlek" vagy "kívánlak", a tényleges kémia számomra nem volt meg köztük.

Nem csak azért szerettem volna, hogy jó film legyen a Mr. Right, mert kedvelem a két főszereplőt, hanem, mert fekete komédiákból nem lehet éppen Dunát rekeszteni, pedig nagyon tudom értékelni a zsánert. De az igazság az, hogy ez a film még csak nem is túl eredeti ötlet, és a magam részéről inkább ajánlanám a Grosse Pointe Blank-et a szerelmes bérgyilkos témakörében, John Cusack-kel. A magyar cím meg már csak azért is gáz, mert nem, hogy nincs köze az eredetihez, hanem gyakorlatilag az amerikai plakátról nyúlták.