"Egyik este a konditeremben voltam munka után. A szobabiciklin. Ugyanazon a biciklin minden nap. És észrevettem egy mélyedést a szőnyegen, pont a biciklim előtt. És rájöttem, hogy korábban ott állt a bicikli. Több ezer kilométert tekertem le rajta, és hátrafelé haladtam. A szó szoros értelmében. Egyszerűen képtelen voltam tovább nézni azt a kurva szőnyeget."
Kim Baker (Tina Fey), a negyvenes, New York-i újságírónő befásult élete egycsapásra megváltozik, amikor Afganisztánba küldik háborús tudósítónak. Kim naivan vág bele a 3 hónapos kiküldetésbe, de 3 év múlva, amikor visszatér, teljesen más színben látja már a világot.
Szatirikus hangvételű történet egy évekig tartó, értelmetlen háborúról? Megtörtént eseményeken alapuló életrajzi film? Egy olyan dramedy, amelyben Tina Fey nem hazudtolja meg a komikusi vénáját, ugyanakkor a drámai oldala is hiteles marad? Vagy mindez együtt? Semmi eredeti, semmi extra, de egy kicsit mégis.
Mint, ahogy a konkrét témákat illetően általában, a háborúkról is rengeteg film készült már, így sok újat nem lehet elmondani. A Whiskey Tango Foxtrot sem szolgál igazi újdonsággal, bár az mindenképp a javára írandó, hogy a címből kirakható ismert angol betűszó, a WTF, tökéletesen lefedi, hogy ezeknek a harcoknak mennyire megkérdőjelezhető a létjogosultságuk. De persze eléggé adja magát a kérdés, hogy miért készült el a film, ha ugyanazt mondja, mint a többi? Azonban mielőtt a válaszadásra térnék, felvetődik még egy kérdés, nevezetesen, hogy mi indokolja Margot Robbie jelenlétét? Azt gyanítom, azért van ő itt, mert így bánik Hollywood azokkal, akik ilyen-olyan oknál fogva népszerűek: mindenhova betolják őket, hogy szem előtt legyenek. És ugyan beszélhetnék arról, hogy a kisasszony mennyire jól játszik, de bármennyire igaz ez a tény, felülírja egy másik. Margot Robbie-t ugyanis jó nézni. Élettel tölti meg a jeleneteket, amelyekben szerepel, nem elnyomva partnereit, ami ritkaság, de a tény ettől még tény marad: a hölgynek öttalálatosa volt a génlottón, és tökéletesen kimaxolja a szemcukor-faktort (az eredeti hangsávban grátisz ausztrál akcentus és szexi rekedtes hang).
Na de van-e létjogosultsága magának a filmnek? Van, mégpedig két okból. Egyrészt fontos a téma, amit boncolgat, így hiába készült már száz hasonló (akár jobbak is), kell, hogy beszéljenek erről. Másrészt pedig hiába nem mond újat, az összkép, a kivitelezés teljesen rendben van. Ebből a szempontból pedig a Whiskey Tango Foxtrot is olyan, mint maga Margot Robbie: jó nézni. Tina Fey édesapjának dedikálták a filmet, aki maga is újságíró és háborús veterán volt, ez pedig egyfajta személyes hangvételt kölcsönöz a történetnek; Fey ehhez mérten remekül játszik. Nem harsány, mint amilyen időnként lenni szokott, hanem kevés eszközzel, visszafogottan alakítja a főhőst, teljes mértékben nyomon követhető látásmódjának fokozatos átalakulása. Ezzel nagyon szépen igazodik a film ritmusához, amely szándékosan lelassul a játékidő közepe táján, teret engedve a dráma kibontakozásának. Egy bizonyos mederből persze nem lép ki, nem ás mélyre, legfeljebb a felszínt kapargatja, de a sorok között olvasva azért megkapjuk a tanulságot.
Bár a témája komoly, összességében mégis kellemes film a Whiskey Tango Foxtrot. Talán nem hagy mély nyomot maga után, de azt az érzést igen, hogy tartalmas, és akár simán újranézhető szűk két órában volt részünk. Őszintén szólva nem tudtam, mire számítsak, csak érdekelt, de mint ilyen, csalódást sem tudott okozni. Néha ennyi is elég.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.