A The Legend of Tarzan azon filmek tipikus példája, amiben Alexander Skarsgård embertelen hasizmán kívül semmi értékelhető nincs (azon ugyanis legalább látszik a belefeccölt meló). Nem, még Margot Robbie sem, mert annyira kevés szerepe van, hogy gyakorlatilag egy behelyettesíthető biodíszlet szintjére degradálták. Gyönyörű, mint mindig, de ennyi, és nem több.
jön egy rakás spoiler elrettentésül
A történet? Tarzannak vissza kell utaznia Kongóba (mert ő most már Lord Greystoke, és Angliában él hites feleségével, Jane-nel), Leopold király meghívásának eleget tenni, de az egész csak egy mondvacsinált ürügy azért, hogy Christoph Waltz egyetlen szerepből álló karrierjének leggyengébb verzióját nyújtsa, Alexander Skarsgård pedig végre félpucérra vetkőzzön a játékidő felénél, hogy a mozilátogatók hölgytagjai megcsodálhassák egy skandináv félisten szálkásított verzióját az ilyenkor kötelező, mindamellett "rendkívül korhű" csípőnadrágban.
Minden más azonban rettenetesen ótvar. Bűngyenge a CGI (erről később egy kicsit bővebben), a tér és idő szinte egyáltalán nincs érzékeltetve, az események pedig gyakorlatilag csak random követik egymást. Azaz látjuk, hogy Tarzan eljut 'A' pontból 'B' pontba, de, hogy ez a két helyszín milyen messze van egymástól, és mennyi ideig tart eljutni egyiktől a másikig, azt már nem mutatják meg nekünk. Az egyik jelenetben még itt van, aztán vágás, és máris másutt van, a többit meg majd a néző hozzágondolja. A köztes, átvezető snittek hiányoznak.
Az őrület a végjátékban tetőzik, amikor is egy több száz fősnek tűnő CGI-gnúcsorda együtt fut oroszlánokkal és gorillákkal, mert országos cimborájuk, Tarzan megkérte őket, hogy gyaluljanak már le egy teljes kikötőt a kedvéért, mialatt ő elkapja azt az embert, aki foglyul ejtette a csaját. Ez a csorda nyilván az állatok egy olyan baráti társasága, ami szelektálni tud a gonoszok és az ártatlan bámészkodók között, csak a megfelelő egyedeket tiporva halálra. A futószalagon számítógép-generált gnúcsorda végül a vízben köt ki, és valami rejtélyes oknál fogva hirtelen a számuk is kb. 20-ra csökken, de ez már semmi ahhoz képest, hogy Tarzan párzási énekére reagálva krokodilok érkeznek a helyszínre, hogy leabálják Christoph Waltzot.
Az egyetlen dolog, ami igazán számított volna, nevezetesen az indákon való ugrabugrálás, mint Tarzan barátunk védjegye. Attól most tekintsünk el, hogy itt a gorillák is indán közlekednek, mert trükktechnikailag az egész úgy, ahogy van pocsék: CGI-majmok, CGI-indák, CGI-környezetben. Annyira kilóg, hogy zöld háttér előtt vették fel, hogy rossz nézni. Épp ezért, amikor Tarzan összezördül a gorillacsapat egy kijelölt tagjával (ezért a pillanatért következik be a főhős félpucérra vetkőzése), az totálisan tét nélküli és komolyan vehetetlen. Pedig a film végére hősünkből gyakorlatilag egy supermant faragnak, aki még egy robbanást is túlél.
A The Legend of Tarzan nagyon komolyan próbálja venni saját magát, azonban épp a címbeli legendát gyalázza meg azzal, hogy olyan, amilyen. Ha hallgattok rám, másra pazaroljátok az időt, máskülönben annyira fog nektek is hiányozni ez az ablakon kidobott két óra, mint nekem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.