Rocky (Jane Levy), Alex (Dylan Minnette) és Money (Daniel Zovatto) a könnyű préda reményében tör be egy vak ember (Stephen Lang) házába, azonban, amikor a férfi rajtakapja őket, az események nem várt, és brutális fordulatot vesznek.
Horrornak van eladva, de én inkább pszichothrillernek mondanám. Abból viszont az a fajta, ami egy pillanatra sem engedni, hogy lankadjon a figyelmünk, és még az időnként látványos logikai bukfencek ellenére is a székhez szögez, hogy (az eredeti címre reflektálva) levegőt venni sem lesz merszünk.
Ennek a másfél órányi játékidőnek ugyanis két hatalmas pozitívuma van: az atmoszférateremtés, és Stephen Lang. Kezdjük is rögtön az utóbbival, és akár csupa nagy betűvel is írhatnám a jelzőt, mert egész egyszerűen elképesztően játszik. Minden további nélkül hiteles az iraki veterán szerepében, megvan hozzá a fizikuma is, de ahogy vakként a megmaradt érzékeire támaszkodik, az is fantasztikus. Az a pillanat, amikor kiszolgáltatottnak látszó emberből átvált bosszúálló gépezetté, aki semmilyen eszköztől sem riad vissza, hogy megvédje a tulajdonát, az bármennyire is kiszámítható, mégis betalál. Ennek a fickónak 64 évesen olyan kisugárzása van ebben a szerepben, hogy ember legyen a talpán, aki bele merne kötni. És pontosan ez a karizma az, ami a kisebb botlásain is simán átlendíti a történetet.
Na meg persze a már említett rendkívül feszült atmoszféra. A kamerabeállítások, a fény-árnyékkal való játszadozás, a zörejek és zajok, amikre a hátborzongató aláfestőzene durván rásegít, mind hatnak az idegeinkre, egyetlen, közel hibátlanul kivitelezett csúcspontban kulminálódva. Mindezt pedig annak fényében mondom, hogy az ok-okozati összefüggéseket időnként láthatóan feláldozzák a drámai hatás oltárán. Van néhány ilyen, de könyveljük el, hogy ez csak egy film, és ne próbáljunk meg azon gondolkodni, hogy hasonló helyzetekben mi az, ami megtörténhetne, vagy mi hogyan reagálnánk adott szituációkban. Ennyi szerintem még bele kell, hogy férjen.
És miért nem hibátlan a végkifejlet? Mert minden amerikai filmnek a végét rontják el általában. Ez sajnos most is így van, az utolsó 2-3 percben nagyon nem kéne az a híradó-bejátszás, én legalábbis meglettem volna nélküle. Ettől és az egyéb apróságoktól eltekintve abszolút tudom ajánlani a filmet azoknak, akik egy kis libabőrre vágynak, mert ha nem is alkot maradandót, ezt mindenképp biztosítja.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.