Hogyan is foglalható össze tömören a Fantastic Beasts sztorija? Mert az szinte az első pillanattól nyilvánvaló, hogy nem arról fog szólni, amit a cím sugall. Mert ugyan látunk legendás állatokat, és meg is figyelhetjük őket, ez végig a háttérben marad, más a történet íve. A film ugyanis a varázsvilág egy sötétebb korszakába kalauzolja a nézőt, tele előítéletekkel, elfojtásokkal, veszéllyel, de közben mégis szórakoztató és izgalmas. Amúgy Harry Potteresen.
Ízlésről nyilván nem érdemes vitát nyitni, de a magam részéről nem igazán tudom értékelni Eddie Redmayne színészi kvalitásait, azonban ez nagyrészt annak tudható be, hogy a Jupiter Ascending volt az első film, amit tőle láttam. Ha jobban belegondolok, az említett "mű" filmnek csak nagy jóindulattal nevezhető, Redmayne pedig annyira irritálóan ripacs benne, hogy tényleg rossz nézni. Éppen ezért azóta sem tudtam rávenni magam, hogy megnézzem a The Theory of Everything-et, hiába érdekel a története; egy Jupiter Ascending-féle "élmény" beleég annyira az ember retinájába, hogy ne tudja később komolyan venni az adott színészt.
Jó, jó, de minek ilyen hosszú előjáték? - kérdezhetitek joggal. Azért, kedves olvasók, mert Eddie Redmayne ebben a mostani szerepben (egyetlen kínos és felesleges kivételtől eltekintve) gyakorlatilag tökéletesnek mondható. Göthe Salmander izgága figurájára keresve sem találhattak volna megfelelőbb színészt, azok a gesztusok és az a mimika, amik Redmayne sajátjai, most kamatostul megtérülnek. Egyszerűen passzol a színész a karakterhez, és pont. Hogy az említett kínos és felesleges kivétel? Az egy násztánc egy orrszarvú-szerű lénnyel, na az viszont nagyon nem kellett volna.
De meg kell említeni a sötét oldalon tevékenykedő Colin Farrell játékát is, mert bár nem vonultat fel hatalmas színészi eszköztárat, fenyegető kisugárzása kárpótol az esetleges hiányosságok miatt. És jó Dan Fogler-Katherine Waterston-Alison Sudol hármasa is, még akkor is, ha ők csak a komikus és/vagy romantikus mellékalak témakörében okoznak kellemes pillanatokat. Az a minimális kémia, ami kell, hogy legyen a szereplők között, az hibátlanul megvan. Ezra Millert éreztem csak egy kicsit elpocsékoltnak; sokkal több van ebben a fiúban, mint amit ez a karakter megkívánt.
Minden más viszont a trükkmesterek érdeme. Időnként kilóg a CGI-lóláb, de nem bántóan zavaró, csak fogékony vagyok az ilyesmire. Ettől függetlenül nem estem ki a ritmusból, nem jutott eszembe, hogy nem igazi, amit látok. Azt hiszem, ez utóbbi J. K Rowling varázsvilágának köszönhető, ami jobb szó híján tényleg varázslatos. Az összképet tekintve pedig a verdikt az, hogy szórakoztató film a Fantastic Beasts. Inkább nem mérném az elődhöz, de nem is igazolódott be a félelmem, miszerint ez lesz majd a szegény ember Harry Pottere. A folytatás lehetősége benne van az univerzumon belül, én legalábbis kétlem, hogy az a váratlan cameo a végén csak ezért az egy filmért lett castingolva.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.