Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island)

A vietnami háború végnapjaival egy időben a Landsat műholdja egy eddig ismeretlen szigetről készít felvételeket. Bill Randa (John Goodman), a Monarch nevű cég vezetője, egy maroknyi tudóssal, és némi katonai kísérettel a helyszínre megy, de amit ott felfedeznek, az minden képzeletüket felülmúlja.

Nem vártam többet egy szörnyes kalandfilmnél, de túl sok ez a két óra, a sztori viszont nagyon darabos. Egymáshoz csak lazán kapcsolódó részekre osztható, nem koherens egész, ráadásul a ritmusa se túl jó. És már megint úgy érzetem, hogy elpocsékoltak benne ennél többre érdemes tehetségeket.

De vegyük csak sorjában: Brie Larson mit keres itt? Igen, tudom, nyilván pénzt. Értem én, hogy egy Oscar-díjas alakítás után jöhet a money shot néhány blockbusterben, de ez a mostani túlságosan is biztonsági játék a részéről. Ez a szerep nem igényel tőle semmilyen erőfeszítést, és bár szimpatikus, tökéletesen behelyettesíthető marad. Ahogy Tom Hiddlestone is. Őt egyedül a karizmája menti meg, meg az, hogy imádom, ahogy apró rezdülésekkel felépíti a figurát (a feliratos verzióban grátisz brit akcentus). De sokkal többre képes ennél, a kisugárzás még nem minden. John Goodman is csak a kötelezőt hozza, ő talán az egyetlen azonban, aki nem lógott ki ebből a környezetből. Akinek az alakításába viszont mindenképpen belekötnék, az Samuel L. Jackson. Nem az a baj, hogy nem játszik jól, sőt még csak nem is az, hogy jobban is tud ennél. A hitelesség, ami hiányzik. A háborútól megcsömörlött katona figuráját is csak szőrmentén tálalja, de a hangulatváltás a szigeten már tökéletesen jelentéktelen. A legkevésbé hozzáértő szemében is nyilvánvaló, hogy a katonák hatoltak be Kong területére, és ő csak a territóriumát védi, de válaszképp Jackson mindenféle alapozás nélkül simán csak előveszi a "kill that son of a bitch"-attitűdöt. Azonban nem látszik a figurán az őrület, vagy akár az elszántság. Egyszerűen csak átvált a "biztosítom a tudósoknak a katonai kíséretet"-ből a "kinyírom a szörnyet, aki megölte az embereimet"-be, de csak azért, mert ez van a forgatókönyvben, nem tölti meg tartalommal a karaktert, nincsenek hiteles motivációi. Azt, hogy az első helikopter lezuhanása után a többiek még mindig ott köröznek Kong körül, és próbálják megölni géppisztolyokkal, amik szinte meg sem sebzik a szörnyet, nos ezt a színtiszta logikátlanságot inkább hagyjuk is.

Túl sokat várok el egy szimpla szörnyfilmtől? Lehet. De, mint mondtam, túl hosszú a játékidő, és így fel tudnak tűnni a dramaturgiai hiányosságok. Rövidebbre vágva feszesebb lenne a tempó, a sodró lendület pedig el tudná feledtetni ezeket a malőröket. Mert lehet, hogy naivitás a részemről, de mindentől függetlenül, ha már ekkora neveket szereztünk meg egy ilyen filmhez, használjuk is ki az adottságaikat.

És mint minden ilyen esetben, most is hiányolom a hatásfokozást. Kong egyszerűen csak megjelenik, mindig a jó helyen a megfelelő időben, viszont épp ezért nincs meg benne a sejtelmesség, a titokzatosság. Azt gondolom, ez pont annak köszönhető, hogy megpróbálták a realitás talajára helyezni a koncepciót, azaz a történet teljes természetességgel kezeli, hogy egy ekkora lény létezhet, és eddig még nem fedezték fel. Ebben az egyetlen pozitívum viszont az marad, hogy kukázták a szerelmi szálat, ami az eddigi King Kong-filmekben enyhe kifejezéssel élve is megmosolyogható volt (az 1976-os verzió abszolút mélypontja éppen az a mondat, ami Jessica Lange szájából hangzik el, miszerint "figyelj, Kong, szerintem ez köztünk nem fog összejönni").

A háborús hangulat azonban jó, és bár nincs túl sok akciójelenet, az összecsapások eléggé rendben vannak. Kong, és a szinte megszámlálhatatlan többi lény élő, lélegző teremtménynek tűnik, tömegük van, nem lóg ki a CGI-lóláb. Sőt megkockáztatom, hogy a gigászok egymásnak feszülése az, ami előre viszi a filmet; az az érzés, hogy lássuk még ezeket a lényeket zúzni, mert az tényleg jól néz ki. Csak hát a sztori egyéb gyengeségei megölik a feszültséget, hiába van meg a helyzetben a potenciál, ha nem teremtik meg a kellő atmoszférát.

Egy ideje már mindenki univerzumot épít, ez lett a blockbuster-trend. Nem egy filmben gondolkodnak, nem azt akarják működőképessé tenni, hanem rögtön két-három összefüggő történet a cél, az egyes darabok pedig ettől olyanok, amilyenek. Nem tudom, hogy a Skull Island át lett-e írva menet közben, vagy, hogy a stúdió fejesei beleszóltak-e, ahogy általában szoktak, de valami ilyesmi érződik rajta. Épp ezért a stáblista utáni jelenet is elég izzadtságszagú, hiába ágyaz meg az eljövendő történéseknek. És ugyanezért mondom azt is, hogy ebben a formában ez a film maximum egyszernézős, pedig lehetett volna jobb is. Különösen, hogy az utóbbi idők egyik leghangulatosabb előzetese is hozzá kötődik.