Transformers: Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight)

Kezeket a magasba, kinek volt már olyan sztorija (vagy meséltek már neki olyan történetet), ami úgy kezdődött, hogy "annyira leitattak..."? Én már hallottam párat, és minden alkalommal megkérdeztem, hogy ez mégis miképp történt? Lekötöztek egy székbe, és öntötték beléd a piát egy tölcséren keresztül? Nem, dehogy, te voltál az, aki megitta azt a töménytelen mennyiségű alkoholt, a következmények is téged terhelnek, a többiek maximum csak biztattak.

Nos a Transformers az én "annyira leitattak..."-sztorim. Az első résznél még lelkes voltam, aztán a folytatásokkal ez a lelkesedés egyre fogyott, míg végül a legutóbbi etapot már nem akartam megnézni moziban. De a többiek biztattak. Talán még a jegyemet is kifizették, de ez ügyben a részletek már a múlt homályába vesznek, akárcsak maga a film, amiből egyetlen képkocka nem sok, annyit sem tudnék felidézni. És igen, a játékidő minden egyes percét megszenvedtem, elvesztegetett dollármilliókat láttam csak, meg azt a majdnem három órát, amit sosem fogok visszakapni. Akkor és ott kijelentettem, hogy nekem ennyi volt az autóvá változó robotok története.

Erre tessék, itt ülök, és nézem ezt a magát filmnek hívni próbáló dolgot, de már nem szenvedek, simán csak unatkozom. A The Last Knight unalmas, kevés benne az akció, a pocsék forgatókönyv meg csak random jeleneteket dobál egymás után, amik szinte egyáltalán nem kapcsolódnak sem egymáshoz, sem tulajdonképpen semmihez, a "történet" pedig nem több expozíciós dialógusok sorozatánál, amiket olyan többre érdemes színészlegendák adnak elő, mint például Anthony Hopkins.

Az ötödik részre a Transformers, és vele együtt Michael Bay, rendező is önismétlővé vált. Ez az egész már megint csak valami zagyva halandzsa arról, hogy meg kell szerezni egy relikviát, ami majd segít valami másban, hogy a szereplők ide-oda menekülhessenek az alibiből mutogatott egzotikus helyszínek között, közben meg mehet a tech-bemutató, az értelmetlen pusztításpornó, az egyáltalán nem bújtatott reklámblokkok, a rengeteg naplemente ellenfényben, hogy szépen a kamerába csillanjon, a hősiesség és a patriotizmus, a néző meg arra vár, hogy Optimus Prime végre elszavaljon egy lelkesítő zárómonológot, ahogy azt mindig szokta (csak jelzem, hogy ebben az esetben nem is egy, hanem több ilyen is akad, az említett önismétlés jegyében, még, ha nem is feltétlenül a Fővezér tolmácsolásában).

Mindezek tetejébe pedig Anthony Hopkins. Hogy mondhatott erre igent? Olvasta egyáltalán a forgatókönyvet? Volt egyáltalán forgatókönyv? Vagy ez így hogy zajlott? "Sir Anthony, abszolút nincs sztori-ötletünk, és jobbat nem tudtunk kitalálni, mint, hogy te szépen beállsz a kamera elé egy-egy jelenet erejéig, és elmondod fullfrontálba, hogy kik vannak a színen éppen, és mi miért történik, tessék, itt van érte egy pár milla egy aktatáskában, jó?" Az isten szerelmére, Anthony Hopkins neve régen jelentett valamit. Minőséget, színvonalat, azt, hogy igen nagy valószínűséggel egy briliáns alakítást láthatunk. Most meg ott tartunk, hogy szép nagytotál a Stonehenge-nél, amelyben Sir Anthony a sétapálcájába épített titkos fegyverrel lövi Megatront? Vagy éppen a transformer-inasával perlekedik, ami még vicces is lehetne, csak hát nem az, mert közben a film meg rém komolyan próbálja venni magát?

Michael Bay menthetetlen, és vele együtt a Transformers-franchise is. De én is, hogy nekiültem ennek a két és fél órának, amiből, ha kivágnánk egy órányit, fel sem tűnne, annyira messze van a koherenciától. És most még azt sem mondhatom, hogy "annyira leitattak...", mert simán csak nem volt jobb dolgom. Ritkán mondok ilyet, de a The Last Knight a szabályerősító kivétel, amit ne, ismétlem, semmilyen körülmények között se nézzetek meg. Legyen elég az, hogy én megtettem egy blogposzt érdekében.