Gardner Elliot (Asa Butterfield) a Marson született, ugyanis asztronauta édesanyja még az űrutazás előtt teherbe esett. A NASA mindenáron eltitkolja a fiú létezését, de Gardner még így is barátra lel egy földi lány, Tulsa (Britt Robertson) személyében. Amikor aztán végül mégis hazahozzák, a fiú elhatározza, hogy megszökik, és megkeresi a lányt, vele együtt pedig sosem látott apját is.
Sajátos műfajkeverék a The Space Between Us, egy scifi alapokból építkező romantikus road movie, ami ugyan minden tudományos hátteret nélkülöz, de ez nem akadályozza meg abban, hogy egyszerű eszközeivel a szívünkre hasson.
Már amikor először hallottam a filmről, egyből arra gondoltam, ez az érdekes koncepció megérhet egy misét, mert még bármi kisülhet belőle. Nos azt előre le kell szögeznem, hogy nem ért semmilyen hatalmas meglepetés, mégpedig azért, mert a The Space Betwwen Us csupán szórakoztatni akar, semmi többet, de ebben részemről nem is vallott szégyent. Simán bele lehetne kötni a hiányzó tudományos alapba, ha egy komoly filmről lenne szó, de a dráma itt csak annyi, hogy Gardner szervezete nem képes alkalmazkodni a földi körülményekhez. Nem vitatom el persze a helyzet komolyságát, mégiscsak emberéletről van szó, azonban a filmben tényleg csak a felszínt kapargatják, a kötelező szintnél mélyebbre nem megy a dráma.
A konfliktusnál amúgy is sokkal érdekesebb a Tulsa és Gardner között kibontakozó románc, ez az, ami a koncepció mozgatórugójaként szolgál, és ez az, amit élmény nézni, Britt Robertson és Asa Butterfield kettőse miatt. Előbbit dicsértem már, de most is megteszem: hibátlan választás volt a szerepre. Jól hozza a kívülálló, különc lányt, de remekül érzékelteti azt is, ahogy Gardner személyének köszönhetően fokozatosan leomlik a korábbi sok csalódás miatt saját maga köré húzott fal. Ehhez persze szükség van egy olyan partnerre, aki gyermeki ártatlansággal csodálkozik rá a nekünk hétköznapi dolgokra, és Asa Butterfield remekül beválik erre a célra, pedig amikor korábban láttam, elég sótlan volt. Az olyan nevek, mint Carla Gugino és Gary Oldman ehhez az egészhez a legjobb esetben is csak asszisztálnak, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne játszanának jól. Mindketten hitelesek a maguk szerepében, Oldman különösen, de nyilvánvalóan ő a jobb színész.
Talán nem unásig, de többször ismételtem már két tételt: egyrészt, hogy nem kell sok egy jó filmhez, ehhez jelen esetben nekem elég volt a road movie, és a főszereplő páros. Másrészt pedig adott filmekhez időnként kell bizonyos fokú befogadókészség, a The Space Between Us esetében ez azt jelenti, hogy nem szabad fennakadnunk a többségében a tudományos háttér hiányából adódó buktatókon. Azonban ha ez megvan, jó eséllyel szórakoztató két órában lesz részünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.