Derek Cho (Steven Yeun) egy a több tucatnyi szürke hivatalnok közül egy nagyvállalatnál. Éppen kirúgják az állásából, az okokat pedig hiába érzi igazságtalannak, a főnökei szóra sem méltatják. A biztonságiak már pont kitessékelnék az épületből, amikor a Járványügy karantén alá vonja az egész kócerájt, mert a dolgozók között felütötte a fejét egy olyan vírus, aminek hatására az emberek erőszakra hajlamos ösztönlényekké változnak. Mivel a vírus hatása alatt elkövetett cselekmények miatt a törvények értelmében senki sem vonható felelősségre, Derek, egy csalódott ügyféllel (Samara Weaving) összefogva elhatározza, hogy intéz néhány keresetlen szót az igazgatótanácshoz, vagy, ha ez nem használ a céljaik elérésében, legalább szétrúgják a s*ggüket.
Ultraerőszakos guilty pleasure, aminek talán az egyetlen baja a tudatosság.
A vírus előhozza az állatias ösztönöket, azaz mindenki gátlástalanná válik: az emberek eszüket vesztve ütik-verik egymást, vagy épp az iroda kellős közepén szexelnek. Derek, és szárnysegédje, Melanie azonban egy bizonyos céllal halad egyre feljebb az épületben, és csak adott egyéneken élik ki ösztöneiket. Ezzel pedig pont az alapfelütés hitelessége inog meg. Ha mindenki más állat módjára viselkedik, ők ketten miért nem? Itt csúszik csak el a dolog, pedig egy egészen egyszerű megoldás lenne rá, nevezetesen az, hogy teszem azt mindketten immunisak. Vagy, ha ez túlságosan direkt, akkor elég, ha Derek az, Melanie ugyanis el volt különítve a vírus kitörésének idején, és mivel az nincs kifejtve, hogy a betegség hogyan terjed, simán lehetne, hogy ő egyszerűen nem fertőződött meg. A sztori szerint a szellőzőrendszerbe juttatott ellenanyag 8 óra alatt meggyógyítja a fertőzötteket, senki nem tudná meg, hogy nekik semmi bajuk se volt.
Minden más azonban hibátlanul működik, különösen, ha mi, a nézők már dolgoztunk olyan munkahelyen, ahol legszívesebben pofán vágtuk volna a főnököt, vagy egyáltalán már bántak velünk igazságtalanul. A Mayhem maga az elégtétel. Steven Yeun és Samara Weaving kettőse szimpatikus, jó köztük a dinamika, és ők maguk is látható élvezettel játszanak, így pedig nagyon könnyű azonosulni velük. Ráadásul a mindössze másfél órás játékidő dacára a végeredmény nem válik öncélú pusztításpornóvá, nem fröccsen a kamerába az agyvelő csak azért, mert a korhatár besorolás engedné, és semmilyen nemi jelleget nem tolnak az arcunkba, az egész valahogy ízléses marad, ha nem is ez a leghelyénvalóbb jelző egy ilyen filmmel kapcsolatban. Pont annyira erőszakos, amennyire kell.
Pörgős tempó, jó zenék, változatos halálnemek. Ez viszi előre a cselekményt, meg az érzés, hogy most az egyszer valaki végre elégtételt vesz a kiállhatatlan főnökön. Csak ne próbáljunk meg jobban belegondolni az eseményekbe, ellenkező esetben ugyanis az agyalás a szórakozás rovására fog menni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.