The Cloverfield Paradox

A The Cloverfield Paradox az "egy seggel két lovat" tipikus esete. Egyszerre akar része lenni a már ismert eseményeknek, így reflektálnia is kell ezekre, ugyanakkor önálló történet is akar lenni, időutazással, párhuzamos univerzumok egybeolvadásával, és emberi drámával. És mindez hogyan sikerül neki? Ahhoz már kattintani kell.

Hogy is szól pontosan az az emlegetett mondás? Nem lehet egy seggel két lovat megülni? Nem, tényleg nem. Ez már többször bebizonyosodott a történelemben, és a The Cloverfield Paradox esetében is így van. Csak, hát itt még rosszabb a helyzet, mert egyik vállalás sem működik a készítők részéről. Mert hiába reflektál az előzményekre, ha egyszer minden ilyen jelenet szájbarágós, és erőltetett. Ráadásul az eredeti Cloverfield működőképességéhez szükség volt a rejtélyre, arra, hogy nem tudjuk, miért történik, ami történik. Ha el tudtuk fogadni kész tényként, amit látunk, akkor nagyon is rendben volt, ha viszont nem, akkor meg úgyis mindegy. Sem az egyik, sem a másik esetben nem kell az, hogy most, 10 év távlatából azt mondják nekünk, hogy "Látjátok? Na ezért történt az, ott, és akkor." A kutyát sem érdekli, és totál mondvacsinált az egész, szinte bűzlik az izzadtságszagtól, ahogy erőlködve próbálják kitölteni a hézagokat.

És itt van még nekünk ez az önálló történetként nem működő katyvasz. Kiindulva egy végtelen erőforrásért folytatott tudományos kísérletből, hogy aztán ez úgy, ahogy van, értelmét, és jelentőségét veszítse azért, mert az alkotók valamiből túl sokat (vagy túl keveset) szívtak. A sztori a második harmadtól totális mindfuck-üzemmódba vált, de abszolút nem a jó értelemben. Nem élvezzük, hogy cseszegeti az agyunkat a film, nem elgondolkodtat, hanem, csak bámulunk ki bambán a fejünkből, hogy akkor ezt itt most hogy?

A színészek esetleg még menthetnék a menthetőt, de igazából mindannyian csak a kötelezőt hozzák, senki nem teszi oda magát különösebben, pedig nem egy ismert arcot vonultat fel a film. Ráadásul esélyünk se nagyon van megkedvelni őket, netán azonosulni velük, ahhoz nem hagy elég teret a forgatókönyv. Pedig mekkora potenciál volt a filmben. A semmiből jött, a meglepetés erejével, senki sem tudta, hogy egyáltalán forgatják, a legnagyobb titokban készült, és mégis csak ennyit tud felmutatni? Ez nem több, mint a jó kezdés után a gyors visszaesés, ahogy mondani szoktam.