A technológiailag egyre dinamikusabban fejlődő jövőben az emberek egyetlen helyre menekülhetnek a problémáik elől: az OASIS nevű virtuális játéktérre. Mielőtt az OASIS alkotója meghalt, elrejtett a játékban három kulcsot, aki pedig mind a hármat megtalálja, a győzelemmel együtt a játék feletti hatalmat is megkapja.
Majdnem két és fél órányi scifi-kaland és popkulturális utalás, a világ összes húsvéti tojásával.
Előre leszögezem: a könyv ismerete nélkül is elég jól elszórakoztatott, a második harmadtól már nemigen figyeltem az idő múlását. Ugyanakkor (különösen most, hogy már aludtam rá egyet) nem hagy(ott) nyugodni pár gondolat. Először is, kell-e az a rengeteg easter egg és popkulturális utalás? Oké, tudom, a sztori szerint az OASIS alkotója odáig volt értük, ezért kerültek bele a játékba is. De, ha teszem azt kivesszük ezeket, nem működne nélkülük a történet? Jópofa dolog egy ilyen filmet azért újranézni, hogy egyre többet fedezzünk fel ezekből, de nem öncélúak a kikacsintások egy idő után? Mármint alapesetben egy filmet önmagáért néz újra az ember, nem pedig azért, mert szinte minden képkockán el van rejtve valami felfedezni való.
Mondok egy példát: a főhős a Vissza a jövőbe-filmekből ismert kultikus járgánnyal, a DeLorean-nel száguldozik a virtuális versenypályán. Száguldozik, mondom, miközben tisztában vagyok vele, hogy az említett jármű sosem volt versenyautó, sokkal inkább egy sárnehéz jószág, gyenge motorral. A kultstátuszból ez vajmi keveset vesz el, azonban, ez a bizonyos DeLorean egy időgép, ezt a képességét viszont meg sem említik. Magyarán van egy különleges autónk, aminek abszolút nem használják ki ezt a mivoltát. Akkor viszont minek van? Nem lenne jó egy bármilyen kocsi helyette? Mondjuk olyan, ami eleve gyorsabb is, ha már egyszer versenyzünk vele?
Másodszor: a sztori kaland eleme működik. Nyomokat kell követni, rejtvényeket megfejteni, varázstárgyakat összegyűjteni, mindezt az áhított cél érdekében. Azonban végig az érződik benne, hogy eredetileg ez több annál, mint ami itt van. Ha nem közel két és fél órányi játékidőről beszélnénk, azt mondanám, a történetet tartalmazó jelenetek többsége a vágószoba padlóján végezte. Hogy azt ne mondjam, lebutították a sztorit. Nem mondom, mert nem mondhatom, mivel ismétlem: mindez a könyv ismerete nélkül íródik.
Harmadszor pedig nem éreztem, hogy ezt a filmet Steven Spielberg rendezte. Változatos és szép kivitelezésű a látvány, de ha nem tudnám, hogy ő áll a dolog mögött, simán elhinném, hogy bárki más volt. Tisztában vagyok vele, hogy nem egzakt tudomány egy filmen felfedezni vagy számon kérni egy adott direktor keze nyomát, de egy Spielberg-filmről legtöbbször egyszerűen meg lehet mondani, hogy az. A Ready Player One esetében viszont ezt nem éreztem ilyen egyértelműnek. Na persze tény, hogy eleve hátrányból indult, mert az egyik legolcsóbb filmes húzást, a narrációt használja szinte végig. Nincs ezzel különösebb bajom, időnként még szeretni is szoktam, ha a főhős gondolatait így adják át a nézőnek, itt viszont egyfajta olcsó pótléknak éreztem ezt a megoldást: nincs elég idő, hogy mindent megmutassunk, ezért majd a főhős elmeséli, miközben azért mutatunk is dolgokat, 2 in 1. Hogy a rengeteg expozíciós dialógust már meg se említsem.
Most azonban következik egy újabb DE. Mert mindezek ellenére magával ragadott és szórakoztató volt. Eszembe sem jutott az órámra nézni, vagy azon filózni, vajon mennyi lehet még hátra. Egyértelmű, elismerem, ebben vastagon benne van a multiplex-faktor is, a nagyvászon az esetek többségében sokkal jobban berántja az embert, mintha csak otthon néznénk az adott filmet. És igen, árgus szemmel kutattam a megszámlálhatatlan easter egg után, mindegy, hogy olyan hatalmas volt-e, mint az Iron Giant, vagy olyan apró, mint egy Mortal Kombat-kitűző. Nem azt mondom, hogy ez vitt előre, de az vesse rám az első követ, aki szerint ennek nincs jelentősége. Nem a legkoherensebb film a Ready Player One, és kíváncsi leszek, vajon otthon nézve, más élmény lesz-e, jobban látom-e majd a hibáit, az viszont biztos, hogy szűk két és fél órára sikerült kizárnia a külvilágot. A könyv ismeretének hiányában nem voltak elvárásaim, a kikapcsolódást azonban sikerült prezentálnia. Másra nem is nagyon vágytam. De mindezt csak így, önmagában. A könyv, az más tészta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.