Oké, elismerem, ez így egy kicsit csúsztatás, mert hát nem én magam olvastam a könyvet, hanem a szerző a saját szájával (hát mégis mi egyébbel?) olvasta fel nekem, de a lényeg úgyis a végeredmény. Na meg a kérdés, amit feltettem magamnak, amikor megtudtam, hogy Anna Kendrick önéletrajzi könyvet ír, nevezetesen, hogy 30 évesen ugyan mi mondanivalója lehet a témában? Mármint természetesen nincs szándékomban elvitatni a tényt, hogy vele, mint színésznővel több minden történhet ennyi idő alatt, mint velünk, egyszerű földi halandókkal, de akkor is: önéletrajzot meglett emberek szoktak írni.
Ez két dolog miatt vicces. Egyrészt némi (jóindulatú) előítélet van a dolog mögött, mert, ha látunk egy interjút a színésznővel, esetleg egy fotót róla, nagy valószínűséggel az jut először eszünkbe, hogy iszonyú fiatal, pedig túl a harmadik X-en már sokkal inkább a középkorúság felé kacsintgat, hiába nem néz ki 20-nál többnek (erről még lesz szó). Másrészt pedig ő maga is hivatkozik erre, hogy akkor ezentúl a nevéhez kapcsolódó wikipedia-szócikkben ez szerepel majd: Anna Kendrick, színész, énekes, író. Hogy a fenében lehetséges ez? Ő sem érti.
De persze ezen kívül, illetve ettől függetlenül is van mondanivalója. Beszél a gyerekkoráról, az alkatához és a fiatalos kinézetéhez kötődő előítéletekről, valamint az ebből adódó kisebbrendűségi komplexusáról, arról, hogy milyen egy Los Angeles-típusú nagyvárosba költözni tökegyedül úgy, hogy Portlandben (azaz kvázi vidéken) nőtt fel, arról, hogy milyen Hollywood és a sztár-státusz maga, milyen egy nagy franchise-ban részt venni akkor, amikor a Twilight-őrület már a tetőfokára hágott (az összes Twilight-részben játszott, még ha erre senki sem emlékszik, akkor is), vagy, hogy milyen egy filmfesztivál a színész oldaláról nézve, a fotósok kereszttüzében. Vagy ahogy sokáig viccelődött vele: "attól, hogy Oscar-díjra jelöltek, még ugyanazon az IKEA-ágyon alszom" (2010, Up in the Air, Legjobb női mellékszereplő).
A Scrappy Little Nobody egy remek példa arra, hogy nem kell feltétlenül bedőlnünk a felszíni csillogásnak, érdemes időnként a dolgok mögé nézni, ha lehetőségünk van rá, mert elképzelhető, hogy homlokegyenest mást találunk ott. Jelen esetben egy olyan embert, aki ugyanúgy próbálja élni az életét, ahogy bárki más, és attól, hogy filmekben szerepel, még nem derogál neki leugrani a sarki közértbe egy melegítőalsóban és egy kapucnis pulcsiban. Ha bárki látott már vele interjút egy-egy talkshowban, nagyjából fel lehet készülve arra, hogy milyen a könyv nyelvezete: szabadszájú, gúnyos, cinikus, de közben nagyon vicces (már, ha valaki vevő a szarkasztikus humorra). És, mint hangoskönyv is elsőosztályú. Remekül elkülöníthetőek az önéletrajz egyes fejezetei, Anna Kendrick pedig úgy olvassa fel nekünk, mintha ott ülne mellettünk: hangsúlyoz, nevet, elváltoztatja a hangját, ha a szövegkörnyezet úgy kívánja, egyszóval rendkívül szórakoztató az előadásmód.
És ha már biográfia, a stílszerűség kedvéért megosztok egy személyes kiegészítést: már a megjelenéskor el akartam olvasni a könyvet, de mivel 2016 óta még mindig nem voltak képesek kiadni itthon (valószínűleg nem is fogják), ezért döntöttem az angol nyelvű audiobook mellett (és ez az oka, hogy az eredeti címet használtam). Nem áltatom magam (és titeket sem) azzal, hogy 100%-ig megértettem belőle mindent, ettől függetlenül azonban elhihetitek nekem, hogy nem kell tőle félni, a nyelvezete nem igényel túl szofisztikált angoltudást. Az élmény kárpótol saját hiányosságainkért, gyakorlásnak viszont nagyon jó.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.