Aquaman

Ez egy eredettörténet akart lenni? Végig ez járt a fejemben. Mert, ha igen, akkor most mondanám, hogy ennyi vargabetűt, logikátlanságot és felesleges történetszálat még az életben nem láttam egy eredetsztoriban.

Hogy mi? Ne kérjem számon a logikát egy képregényfilmtől? Nos tényleg nincs azzal komoly baj, amíg csak azon a szinten létezik, mint a rivális Marvelnél, hogy azon filózunk, ki hol volt és mit csinált, amíg egy-egy hős a saját csatáját vívta. De így, ebben a formában, amikor a film látványosan hülyének nézi a közönségét, nos így szerintem már igenis számon lehet kérni. Épp ezért kivételesen muszáj leszek spoilerezni is.

Kezdjük is rögtön a wannabe-genyával a sort: minek ebbe a filmbe a Fekete Manta? Abba most inkább ne is menjünk bele, hogy a kalózkodás a családi biznisz, és a szegény ember gyúrós Kevin Hart-ja (legénykori nevén Yahya Abdul-Mateen II) által pocsékul alakított fickónak a nagyapját hívták Mantának, de mivel ő azt képzeli magáról, hogy szintet lépett (nem), akkor őt mostantól Fekete Mantának kell hívni. Hogy miért, sosem derül ki, mint ahogy az sem, honnan ismeri annyira az atlantiszi technológiát, hogy nem kevés átalakítás árán képes elkészíteni magának az amúgy finoman szólva is megmosolyogható kinézetű páncélt, mert ez a részlet az élő példa arra, hogy mennyire vérgagyi a forgatókönyv (ha létezett egyáltalán, mert akkor még ráadásul rettentően inkoherens is, de erről később). Szóval minek ő ide? Ha kivágnánk a sztoriját a szkriptből, megkockáztatom, hogy egy A/4-es oldalnyi átírásra se lenne szükség ahhoz, hogy az úgynevezett történeten ne essen különösebb csorba.

Aztán ott van még maga Atlantisz, és megint csak a Marvel filmes univerzumával tudok példálózni. Mert amíg náluk a különböző hősök minden további nélkül létezhetnek egymás mellett itt a Földön (hiszen többnyire eleve földi eredetűek, aki meg nem, az úgyis másik bolygón él), addig itt egy komplett vízalatti világot kell bemutatni, ami elvileg párhuzamosan fejlődött az emberekkel, illetve eredetileg maguk az atlantisziak is emberek voltak. Erre még utalás is van a filmben: "technológiai fejlettségünk a tetőfokára hágott, amikor a világ többi része még mindig azt képzelte, hogy a Föld lapos blablabla". Ha ennyire kézzelfoghatóvá akarják tenni a dolgot, azaz a történelem választ adhat arra, vajon a földi időszámítás szerint mikor is süllyedhetett el Atlantisz, akkor legyen már egy bolhaf*sznyi magyarázat is arra, hogy a lópikulában létezhetett akkor, illetve létezhet most egy teljesen külön világ az emberekével együtt úgy, hogy senki sem látta. Hogy az atlantiszi evolúció mekkora bakugrással halad a földi emberekéhez képest, arra is nagyjából egy félmondatot szántak a forgatókönyvírók (szám szerint öten): "a város elsüllyedt, de mi megtanultunk a víz alatt lélegezni". Aha, jó, kösz, na és mesélj, hogyan?

Na meg aztán amíg az atlantiszi hadsereg (a maga hiteltelenül műanyag páncéljában) fehér cápák hátán közlekedik, addig pluszban bedobtak még nekünk a halászlébe óriás csikóhalat, tengeri dinoszauruszt, de itt van Rákuram is, egy polip dobos (nem én találom ki, tényleg megtörtént) hogy az egyéb sellőlényekről és a végjáték rák-polip-kaijujáról már ne is beszéljünk. Félreértés ne essék, nem azzal van gondom, hogy itt vannak, ha mindez képregényhű.....na meg, ha kapunk a létezésükre legalább néminemű indokot, de azt aztán hiába is várjuk.

A CGI is leginkább csak a vízalatti jelenetekben működik organikusan (még ha a csilivili effekteket ott is túltolták), a szárazföldön annyira természetellenes a fényelés, hogy rossz nézni (ez különösen Szicília műtermi változatára igaz, ahová a címszereplő másodmagával elutazik). Az pedig külön vicces, hogy a főhős apját alakító Temuera Morrison egyébként eléggé jellegzetes karizmával rendelkező arcvonásait olyan bénán sikerült digitálisan megfiatalítani, hogy jobban hasonlít Dominic Westre, mint saját magára, ellenben kétlem, hogy Nicole Kidman viaszarcán bármilyen utómunka is szükséges volt, mert ő gyakorlatilag mindig pontosan ugyanúgy néz ki (mert nyilván az atlantisziak lassabban öregszenek, ez nem a botox hatása, hát peeersze).

A sztori totál random kap bele dolgokba (borzasztóan oda nem illő zenei aláfestésekkel) mindenfajta előzmény (és néha következmény) nélkül, van itt  kiképzés, királyválasztás, vízalatti háború minden tengeri hatalomért, kincskeresés, testvérviszály, romantika, felségárulás, pedig számomra például sokkal érdekesebb lett volna egy relatíve lineáris történetben elmesélni, ahogy Arthur fokozatosan ráébred a képességeire, ahogy használni kezdi őket, hogy aztán később a galád féltestvérét legyőzve Atlantisz uralkodója legyen. Annyira hangsúlyozzák, hogy félvér létére ő a kapocs a két világ között, hát nem sokkal egyszerűbb a klasszikus népmesei elemekkel elmondani, ahogy a legkisebb királyfi elindul szerencsét próbálni?

Pedig Jason Momoa láthatóan elemében van, és nem csak azért, mert ő maga a megtestesült félisten, hanem mert senkin sem látszik a vásznon, hogy annyira élvezné ezt az egész hajcihőt, mint rajta. Jason Momoa egy hatalmas gyerek egy elképesztően kigyúrt testben, aki beszabadult a játszótérre, és lelkes a végtelenségig. Az Aquaman azonban olyan típusú film, amit nagyon akartam szeretni, de nem sikerült. És ez nem csak azért kár, mert jó lett volna, ha van még egy épkézláb DC-mozi a Wonder Woman mellett, hanem azért is, mert eleve elég alacsonyan volt a léc, amit meg kellett ugrania. Tudom, szőrszálhasogató vagyok, és megkeseredetten kritikus, de akkor is kimondom: a főszereplőn kívül ebben a filmben nincs semmi jó, ez pedig elég gyászos, ha már egyszer pont róla kellett volna szólnia.