Űrdongó (Bumblebee)

Oké, bevallom őszintén, mielőtt nekiültem megnézni a filmet, feltettem magamnak a kérdést: vajon mennyire csinálok s*gget a számból, ha a legutóbbi etap után képes vagyok esélyt adni ennek a kvázi soft-rebootnak? Aztán persze elhessegettem a gondolatot, mondván, volt már rosszabb döntésem is ennél, és különben is, mindent az olvasókért (nem röhög).

Most persze annak kellene következnie, hogy a Bumblebee rácáfolt a prekoncepciómra, mert ha nem is lett minden idők legjobb Transformers-filmje (pedig nem volt magasan a léc), eleve valami ilyesmi kellett volna, hogy legyen az irány az eddig látott üresés elképesztően ostoba látványpékség helyett, de a megfogalmazásból már sejthetitek, hogy nem ez a helyzet. Illetve igen is, meg nem is.

Én azt szoktam mondani, hogy egy adott film ne valamihez viszonyítva legyen jó, hanem önmagában. Az alkotóknak elsősorban nem franchise szinten kellene gondolkodniuk, ne úgy legyenek megindokolva az ok-okozati összefüggések, hogy "előkészítjük a talajt a folytatás(ok)hoz"; egy sztori álljon meg önmagában, legyen úgy is élvezhető, ha esetleg nem folytatják. Ettől még lehetnek benne utalások valami nagyobbra, komplexebbre, azzal nincs gond, de mindez ne magyarázatok nélkül lógjon a levegőben. Valami ilyesmi a Bumblebee egyik nagy hibája, hogy csak az előzményekhez képest tűnik jónak, ha azonban önmagában nézzük, már rezeg a léc.

Az eredeti ötlet, a lány és a robotja ugyanis láthatóan nem tartott volna ki két órán keresztül, amivel azonban a hézagokat kitöltötték, az logikátlanná és inkoherensé tette a végeredményt. A sztori random belekap dolgokba, az események pedig csak úgy megtörténnek, de nem úgy tűnik, hogy Christina Hodson, forgatókönyvíró nagyon átgondolta volna, hogy mit miért. A látvány pedig semmiért sem kárpótol, ha objektíven nézzük. Olyan még nem volt, hogy azért lett jó egy film, mert látványos. A CGI csak csillámpor szórás amúgy sem tisztán látó szemekbe, nem leplezi el a szkript hiányosságait.

Pedig benne volt a pakliban, hogy akár jó is lehetett volna. Hailee Steinfeld által meggyőzően alakított Charlie és Bumblebee között remek az interakció, még akkor is, ha a poénok többsége elég bárgyú és/vagy gyermeteg. A sztori ezen része nyilvánvalóan a fiatalabb közönséget célozza meg, ha apu és anyu is tud rajta legalább mosolyogni, akkor talán már nem bánják meg, hogy kénytelenek voltak rá jegyet váltani, hogy a gyerek meg tudja nézni a filmet. Aztán persze irány a meki, és jöhet rengeteg különböző Transformers-figura az aktuális  happymeal-menühöz.

Csak hát közben itt van nekünk az ex-pankrátor John Cena is, akin ugyan látszik a lelkesedés, kár, hogy a karaktere papírvékonyra van megírva. Ha lennének színészi kvalitásai, talán tudott volna ennél emlékezetesebbet is nyújtani, így viszont totál behelyettesíthető marad. Ő a gyúrós csávó, akinek csak rangja és vezetékneve van, de semmi több. Az első pillanattól sejthető, mire futtatják ki a forgatókönyv hozzá kapcsolódó részét.

A stúdió viszonylag sokáig ragaszkodott az álláspontjához, miszerint a Bumblebee nem egy új kezdet, de aztán mégis bevallották a mindenki számára nyilvánvalót. Mégis felemás benyomásaim voltak, mire a stáblistáig elértem. Az eddigiekhez képest akár jónak is mondhatnám a filmet, de közben meg mégsem az. Mintha tanultak volna a hibáikból (azaz Michael Bay csak produceri teendőket látott el, nem ment sem a kamera sem a forgatókönyv közelébe hálistennek), de bőven lenne még hová fejlődni. Különösen, hogy néhány napja láttam a filmet, de már most alig emlékszem rá. Ez pedig így, ebben a formában maximum csak iparosmunka.