Klassz kis noiros beütésű fekete komédia, rengeteg csavarral, zseniális dialógusokkal, két remek színész tálalásában, attól a Shane Blacktől, aki korábban olyan filmek forgatókönyvét írta, mint például a négy Halálos fegyver, vagy az Utolsó cserkész (persze neki köszönhetjük a Vasember harmadik részét is, de ezt most inkább hagyjuk). Már maga a cím is beszédes (na nem a magyar, mert az konkrétan annyira ótvar és semmitmondó, hogy le se írom inkább), utalva Pauline Kael filmkritikusra, aki először használta a kifejezést az egy sémára épülő hollywoodi filmek jellemzésére. És ez a mozi pont ugyanazokat az elemeket használja, mint amik elé éppenséggel görbe tükröt tart.
Harry Lockhart (Robert Downey jr.) a kisstílű tolvaj, aktuális rablási kísérlete (betörés egy játékboltba) balul sül el, rajtuk ütnek a zsaruk, Harry pedig menekülés közben betéved egy színészmeghallgatásra, ahol olyan jó benyomást tesz a producerekre, hogy rögtön el is viszik Los Angelesbe. Ennek, és egyéb véletleneknek köszönhetően pedig a volt gimis szerelmével, Harmonyval (Michelle Monaghan) és egy Perry van Shrike nevű magánnyomozóval (Val Kilmer) megoldanak egy gyilkossági ügyet.
"Harry: - Téged hívnak... mindegy.
Perry: - Meleg Perrynek? Igen.
Harry: - És tényleg meleg vagy?
Perry: - Á! Nyakig vagyok muffokkal. De annyira tetszett a név, hogy megtartottam."
Ha csak az alap felütést vesszük, nem egy nagy sztori, viszont tényleg van benne jónéhány csavar, amik közül nem egy pont azokra a tipikus ponyva regényekre jellemző, amik magának a történetnek a fő cselekményszálát adják. Már-már zseniálisan önreflexív az egész, amire a narráció még direkt rá is játszik, nemhogy lerombolva a néző és a szereplők közt lévő negyedik falat, hanem néha még önmagának is beszólogatva.
A narrációért amúgy Robert Downey jr. a felelős, és azt hiszem bátran mondhatom, hogy ebben a környezetben nem is lehetne ennél jobb. Rendszeresen megállítja a filmet, szidja saját magát, ha belebakizik a sztoriba, ami így elmondva talán nem adja vissza a kellő hatást, de remek, higgyétek el. És közben, mint színész is kiválóan teljesít. Ennek a fickónak még a manírjai is többet érnek, mint másnak az egész színészete
Val Kilmer sajnos eltűnt az utóbbi időben, pedig az ő nevéhez is kötődtek korábban remek alakítások, itt is jól játszik, ráadásul bebizonyítja, hogy humorérzékben sem szenved hiányt. És fantasztikusan működik közte és Downey között a kémia.
"Perry: - Tudod, mi szerepel az "idióta" címszó alatt a szótárban?
Harry: - Egy fotó rólam?
Perry: - Nem. Az idióta definíciója, te idióta!"
És, ha azt gondolnánk, ebben az összképben Michelle Monaghan már csak egy biodíszlet, nos, akkor tévedünk, mert mindamellett, hogy a kisasszony igencsak dekoratív, szerves részét is képezi a történetnek, és a már említett kémia - ezúttal közte és Downey közt - is a helyén van.
Ha kedvelitek az ilyesfajta, időben ide-oda ugráló, alkalmanként kamerába kibeszélő, de amúgy is remek párbeszédekkel operáló filmeket, ezt nyugodt szívvel javaslom. Én már sokadszorra látom, de minden alkalommal ugyanazt az élményt nyújtja: 100 percnyi szórakozást. De azért arra készüljetek fel, hogy eléggé szabadszájú, és hát a gyilkosság mégis csak gyilkosság, még, ha a humor is van előtérben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.