Sorozatajánló rovat: Parks and Recreation

Remek munkahelyi komédia, egy kicsit a The Office stílusában (akár az eredeti angol, akár az amerikai változatot vesszük alapul), de sokkal lágyabb annál, legalábbis, ami a kínos szituációkat illeti. Persze itt is olyan az alaphelyzet, mintha dokumentumfilmet forgatnának az általam nem használt (mert, mint mindig, most is eredeti nyelven néztem) magyar címben foglalt Városfejlesztési osztály hétköznapjairól, tehát van kamerába beszélés, sőt, néha a képzeletbeli stábtagokhoz is kiszólnak. Viszont, ha ezt nem számítjuk, még akkor is megmarad egy klassz szituációs komédia, egy igazán remek szereplőgárdával.

Viszont, mivel sok karaktert mozgat a sorozat, és általánosságban a 7 évadról beszélek, ez most kicsit rendhagyó lesz. Természetesen megpróbálom minél spoilermentesebben, de egy vígjátéknál ez annyira nem is szempont.

A helyszín:

Pawnee, Indiana állam, Egyesült Államok. Bár a városka maga fiktív, bármelyik amerikai kisváros sztereotípiája lehetne, persze alaposan felnagyítva az amúgy is habókos lakóközösség tulajdonságait. Az önkormányzat (élén a polgármesterrel, aki fizikai valójában csak az utolsó részek egyikében bukkan fel, egy nem mellékesen hibátlan színészválasztás keretein belül) nem áll éppen a helyzet magaslatán - és akkor még enyhén fogalmaztunk -, de valahogy mégis minden el lesz intézve.

A szereplők:

Leslie Knope (Amy Poehler) - mint mondtam, sok karaktert mozgat a sorozat, így nincs igazi főhős, csak főbb- és kevésbé fő szereplők, de, ha központi figurára gondolunk, akkor Leslie az. Ő az, aki mindent elintéz, miatta és általa történnek a dolgok, ő a kollégái és maga a városka életében az összetartó kapocs, és a mozgatórugó egyben. Makacs, kényszeresen rendszerező, de hatalmas a lelkesedése, és ez az, ami képes mindenkire átragadni. Végtelenül kedves, és imádja a kollégáit.

Ron Swanson (Nick Offerman) - Leslie tulajdonképpeni közvetlen főnöke, de igazából az ég világon semmit sem csinál a hivatalban. Nem egyszerűen rühelli az államapparátust, hanem teljesen feleslegesnek tartja, és mint ilyet, kötelességének érzi belülről bomlasztani. Viszont elkötelezett hazafi, és még inkább elkötelezett hús- és whiskeyfogyasztó. Az étkezési szokásairól elég annyit tudni, hogy még egy ételt is elneveztek róla, mégpedig a sült baconbe tekert sült pulykacombot. Úgy hívják: "A Swanson". Az egyik, ha nem 'a' kedvenc karakterem a sorozatban, Offerman pedig annyira jól hozza, hogy a vásznon tulajdonképpen magát Ron f*ckin' Swansont (elnézést, ez többször így hangzik el az évadok során) látjuk, és nem egy színészt, aki őt alakítja.

April Ludgate (Aubrey Plaza) - eredetileg gyakornokként kerül az osztályra, de végül állandó státuszban ott marad, mint Ron asszisztense. Kevés kivétellel mindent és mindenkit utál, mindig morcos, de tudjuk, hogy ez csak álca, és mélyen, a páncélja alatt hatalmas szíve van. Talán ő megy át lelkileg a legnagyobb változáson a 7 évad alatt, és bár a sorozat végére kicsit elfárad maga a karakter, még így is az egyik kedvencem volt végig. Köszönhető ez persze a kicsit fura szemcukor faktornak.

Andy Dwyer (Chris Pratt) - a szeretni való, ostoba melák megtestesítője. A srác olyan egyszerű, mint a hullámcsat, de nem lehet haragudni rá, mert óriási szívvel áldotta meg a sors. Egy balesetnek köszönhetően (beleesik egy gödörbe) kerül közelebbi kapcsolatba a Városfejlesztési osztállyal, később ott is kezd el dolgozni, de bármennyire is kinövi magát (mind fizikailag, mind a munkát illetően), végig megmarad ugyanaz a szeretni való fickó.

Tom Haverford (Aziz Ansari) - az osztály önjelölt divatdiktátora. Számára minden a külcsínről szól, és ez nem kevés kellemetlen szituációt okoz a számára, szóval az évek során ő is kénytelen visszavenni némileg, de az álmait soha nem adja fel, aminek persze az eredménye is meglesz.

Jerry Gergich (Jim O'Heir) - hogy Jerry mennyire szerencsétlen flótás, arra a legjobb példa, hogy igazából Garynek hívják, de az első munkanapján a főnöke rosszul mondta a nevét, ő pedig nem akarta kellemetlen szituációba keverni, ezért nem korrigálta, és úgy maradt. Ő az, aki mindig mindent elront, amit csak el lehet rontani.

Donna Meagle (Retta) - őszintén szólva 7 évad alatt sem jöttem rá, hogy neki tulajdonképpen mi a beosztása, vagy mit csinál ténylegesen, de persze ez lehet, hogy a darálásnak köszönhető, ilyenkor sok minden összemosódik, és könnyebben elfelejtődik. Az viszont biztos, hogy Donna igazi csupaszív lélek, akire mindig lehet számítani. Talán nem adja könnyen a barátságát, de ha egyszer elnyerted a bizalmát, az nála örökre szól.

Ann Perkins (Rashida Jones) - az első évadban még kórházi nővérként dolgozik, és Andy balesete miatt kénytelen a Városfejlesztéshez fordulni a gödör ügyében, Leslie megígéri neki, hogy a dolog el lesz intézve, és így kezdődik az ő kicsit furcsa barátságuk. Azért furcsa egy kissé, mert az erőviszonyok tekintetében jelentősen Leslie felé billen a mérleg nyelve, de ez is csak azt bizonyítja, hogy nem feltétlenül szükségesek egyenrangú partnerek egy jól működő barátsághoz.

Ben Wyatt (Adam Scott) - az önkormányzat pénzügyi problémáit hivatott orvosolni, ezért érkezik a városba, de örökre ottragad. Kicsit kocka a srác, és ő maga a két lábon járó könyvelő-sztereotípia, de az ő esetében is jelentős a változás, ha azt nézzük, milyen, amikor megérkezik, és hová jut el végül.

Chris Traeger (Rob Lowe) - Ben főnöke, egészségmániás, hurráoptimista, elhivatott vegetáriánus. Szó szerint senkitől sem hallottam még ennyiszer a kifejezést: "szó szerint". Elnézést a bennfentes poénért, de szó szerint (bocs) nem tudtam kihagyni, majd megértitek. Viszont a mellékszereplők közül ő volt az egyik kedvencem, mert tényleges poén nem igazán kötődik hozzá (van, csak nem annyi, mint a többiekhez), Lowe mégis olyan jól hozza a figurát, hogy hihetetlenül jól szórakoztam minden jelenetén.

Rajtuk kívül persze még rengetegen tűnnek fel hosszabb-rövidebb időre (akadnak olyan ismert emberek is, mint például Michelle Obama, John McCain szenátor, vagy John Cena, pankrátor), és a legtöbbjük annyira eltalált karakter, hogy tényleg meg is érdemelné őket kiemelni, de akkor abból egy véget nem érő névsorolvasás lenne, azt pedig nem szeretném. Ha hallgattok rám, és adtok egy esélyt a sorozatnak (az első évad csak 6 rész), úgyis megismerkedtek majd velük, feltéve, hogy elkap benneteket a dolog hangulata. Számomra az első 3 évad volt a csúcs, ott majd' minden részt fájó nevetőizmokkal fejeztem be. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az utolsó 4 évad rosszabb, csak egy kicsit megváltozott a hangulata. Ettől persze még ugyanolyan szórakoztató maradt, és hasonlóan nagyokat lehet rajta nevetni, csak az alkotók fokozatosan tágították a mondandójukat a szereplők magánéletének kifejtésével. Dráma gyakorlatilag nincs, nem is férne bele ebbe a közegbe, bizonyos szereplők haláláról is sikerült humorosan beszélniük, nem átesve a ló túloldalára.

És, ha már itt tartunk, egyetlen negatívumot mindenképpen kiemelnék. Mert vannak persze apróságok, némi logikai baki, meg hasonlók, de az ilyesmin nem érdemes fennakadni, maga a formátum sem arra való, hogy ilyen szemszögből elemezgessük. Viszont akit kiemelnék, az a Ben Schwartz által alakított Jean-Ralphio, mert nála tenyérbemászóbb, és idegesítőbb figurát nehezen tudok elképzelni. Értem én, hogy pontosan ez a szerepe, és ha innen nézzük, tökéletesen adja a pofozni való divatmajmot, a baj ott van, hogy amíg ezt egyszer-kétszer veszik elő, addig poén, de az ötödik táján már kezdett komolyan idegesíteni. Ő sajnos az egy-rókáról-hány-bőrt tipikus esete, és messze nem a jó értelemben. Az igazat megvallva maga a színész már a House of Lies-ban sem volt a kedvencem, sőt merem állítani, hogy ő az egyik leggyengébb láncszem ott, szóval eleve hátrányból indult, de sikerült durván rálapátolnia. És, ha ő maga nem lett volna elég, megtoldották még egy hugicával is (Jenny Slate személyében), na ezek ketten együtt simán kicsapják nálam a biztosítékot. Csak érdekességként mondom, hogy a hölgy szintén játszik a fent említett House of Lies-ban, és mit ad isten, őt is rühelltem, szóval lehet, hogy bennem van a hiba.

Szerintem az első évad alapján, vagy maximum a második évad közepére el lehet dönteni, hogy fekszik-e valakinek, vagy sem, de én ajánlom, a műfaj kedvelőinek mindenképp. Értékelhető trailert sajnos nem találtam, meg persze az is igaz, hogy egy 7 évados összefoglalót nehéz is lenne összeállítani, szóval jobb híján marad a főcímzene.