Zombieland

"Anyám mindig azt mondta, hogy egy napon jó leszek valamiben. Ki gondolta volna, hogy a zombigyilkolás lesz az?"

Columbus (Jesse Eisenberg), a kicsit túl sok fóbiával megáldott egyetemista éppen a szüleihez tart az egész Amerikát letaroló zombiapokalipszis kellős közepén, de éppen a fóbiáinak köszönheti, hogy a zombik még nem kapták el. A fóbiáinak, és a maga által alkotott szabályoknak. Út közben találkozik Tallahassee-vel (Woody Harrelson), a kissé kattant fegyvermániással, akinek két dolog okoz igazi örömet az életben: zombikat ölni, és Twinkie-t enni. Mivel mindketten ugyanabba az irányba tartanak, és stoppolni még zombiapokalipszis idején is lehet, Tallahassee felveszi a srácot, hogy együtt folytassák az utat. Amikor egy plázánál éppen pihenőt tartanak, véletlenül belebotlanak Wichitába (Emma Stone), és a húgába, Little Rockba (Abigail Breslin), és mivel a lányok úgy tudják, hogy a Pacific Playland nevű vidámpark zombimentes övezet, elhatározzák, hogy mindannyian odamennek.

Zombivígjáték gyakorlatilag azóta létezik, mióta zombifilmek. Időközben persze készült mindkettőből jónéhány, vannak köztük jobbak, és rosszabbak is. Ez a film viszont úgy parodizálja a zombihorror műfajának sajátosságait, hogy közben élvezhető akciófilm is egyben. Igazi guilty pleasure, csak és kizárólag a műfaj rajongóinak.

A film egyik nagy előnye, hogy már a cold opennel sikerül megalapozni a hangulatot, amit a főcím még tovább is visz egy eszement pusztításba torkollva, szóval gyakorlatilag néhány perc alatt kiderül, mire is számíthatunk. Tévedés ne essék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a film végig egy képernyőbe fröcsögő zombihentelés, de ami a (kreatív értelemben) teljesen elszállt ötleteket illeti, itt már kapunk némi ízelítőt.

A másik nagy előny pedig a színészválasztás. Abigail Breslin egy kicsit kilóg ugyan, nem is villant nagyot, de hát 13 éves volt a forgatás alatt, tudjuk be a tapasztalatlanságának, amúgy aranyos, jó fej, és kellően vagány is. Viszont a többieket tényleg csak dicsérni tudom. Jesse Eisenberg remekül hozza a fóbiást, a beszédstílusa, és a gesztusai tökéletesen illenek a karakteréhez. Emma Stone-t mindig csinos csajnak tartottam, de ide nála jobb szemcukor-faktort keresve se találnánk. Innen is üzenném neki, hogy ez a smink-frizura-hajszín kombó egyszerűen hibátlan, a helyében sosem csináltatnám másmilyenre. Ráadásul, ami a vagányságot illeti, hát őt aztán nem kell félteni, odateszi magát, ha kell. De az abszolút csúcs természetesen Woody Harrelson. Gyakorlatilag ezt hívják úgy, hogy jutalomjáték. Élvezettel lubickol a szerepben, minden pillanata aranyat ér. Kapcsolódik ugyan a karakteréhez egy minimális drámai szál, de egyrészt azzal is simán megbirkózik, másrészt pedig már a következő pillanatban remekül feloldja. Van még a filmben egy cameo is, viszont azt nem spoilerezem el, mert egész egyszerűen EPIC. Zseniális húzás az alkotók részéről, és egyértelműen a film legjobb pillanatai (plusz a stáblista utáni jelenet) kötődnek hozzá.

Technikai megoldások terén is egyedi a mozi, a már említett főcím valami egész egyszerűen elképesztő, ahogy az események belefolynak a megjelenő feliratokba (ezt ennél jobban nem tudom érzékeltetni, majd meglátjátok), amihez a Metallica biztosítja a zúzós aláfestést. Columbus szabályai is folyamatosan megjelennek a képernyőn (ez is a "majd meglátjátok" kategória), nyilván mindig az épp aktuális helyzethez igazodva. Apróság, de ez is jópofa. A hentelés pedig kifejezetten fantáziadús, és változatos, ráadásul nem fullad ki a filmvégi fináléra, épp ellenkezőleg: amit ott Harrelson művel, az tényleg maga a látványmészárszék.

Felhozhatnám negatívumként, hogy a sztori már megint csak Amerikára korlátozódik, a világ többi részéről szokás szerint nem tudunk meg semmit. Vagy akár azt is, hogy a szereplők múltja is a homályba vész, minimális karaktermélyítésről csak Eisenberg és Harrelson esetében beszélhetünk, a lányokéban még ennyi sincs. De mivel eleve az igazi nevüket sem tudjuk meg (a fentiek csak városnevek, és majd csak a filmből derül ki, hogy miért), ebbe igazán nem érdemes belekötni. Sem a történet, sem a műfaj nem követeli meg a "mélyítést", a cél egyedül a szórakoztatás.

Az ajánlással bajban vagyok, mert mint mondtam, ez egy eszement horror-vígjáték, és mint ilyen, nyilván nem mindenki gyomra veszi be. Ha egészen őszinte akarok lenni, nem én vagyok a zombihorror-rajongók legnagyobbika, de ezt a filmet párszor már újranéztem. Egy olyan mozi, amiben lassított felvételben ripityára zúznak egy teljes ajándékboltot, és közben Mozarttól a Figaro házassága szól, az igazi guilty pleasure, na, nincs mese. Mert ahogy Columbus 32-es számú szabálya szól:

"Élvezni kell az apró dolgokat is."