Star Wars - Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens)

"Chewie, hazaértünk!"

J.J. Abrams-nek ezzel a filmmel sikerült az, ami George Lucas-nak az előzménytrilógiával nem: szinte hibátlanul hozni a hamisítatlan Star Wars-hangulatot, egyúttal pedig egy huszárvágással visszaállítani az eredeti trilógia megtépázott renoméját. Igen, a The Force Awakens minden gond nélkül lehetne a Csillagok háborúja remake-je, de csökkent ez bármit is a szórakoztatási faktoron? A legkevésbé sem.

Zsigerből spoiler-ellenes vagyok. Nagy általánosságban is, de egy Star Wars-epizód kapcsán pláne. Én abban hiszek, hogy hagyjuk meg mindenkinek a lehetőséget, hogy saját magának fedezze fel a filmet, és végképp nem kell lelőni olyan jelentőségteljes fordulatokat, mint amibe például én belefutottam. Erről még később lesz szó, de csak azért említem ezt az egészet, mert a magam részéről összesen két trailert láttam a filmből, a történetből pedig egy szó nem sok, annyit sem tudtam. Képzelhetitek, mennyire volt "jó" úgy végigülni ezt a bő két órát, hogy egyfolytában az járt a fejemben: "Na, vajon most lesz? Nem. Akkor most? Még most se." Nem a világvége, de nem is kellemes, annyit mondhatok. Éppen ezért szándékaim szerint ez a poszt most még annyi spoilert sem fog tartalmazni, mint általában, és nem, a történetet sem mesélem el. Akik már látták a filmet, azoknak minek, akik pedig még nem, a klasszikus sárga feliratokból úgyis megkapják az alapozást, a többit pedig meghagyom felfedezésre. Legelőször látni valamit mindig sokkal jobb, mint sokadjára - bármennyire is kedveljük az adott filmet -, mindenfajta előtudás nélkül pedig a szó legszorosabb értelmében utánozhatatlan élmény.

Elöljáróban annyit mindenképp fontosnak tartanék megjegyezni, hogy nem igazán vártam ezt a filmet. Aki ismer, tudja, mennyire nem szívlelem az előzménytrilógiát, épp ezért, gondolom, nem csoda, hogy nem volt magas a várakozási faktor. Mint minden rendezőt, J.J. Abrams-t is lehet szeretni, avagy sem, de én abból indultam ki, hogy a szememben már sikerrel élesztett fel két különböző franchise-t is, így bíztam az ítélőképességében. Nem vártam a filmet, csak reménykedtem, hogy jó lesz.

Már az említett sárga feliratokat olvasva világossá vált, hogy Abrams láthatóan az egyszerűségre törekedett. A történet egy söröskupak bonyolultságával bír, ahogy az eredeti trilógia sztorija is, nincs politika, nincs ármánykodás, csak meg kell szerezni bizonyos dolgokat, más dolgokat meg föl kell robbantani, és ennyi. Ezzel együtt persze rá lehet sütni, hogy túlságosan is kézenfekvő a cselekményszövés, minden nagyon adja magát, a fordulatok is túl könnyen oldódnak meg, és, aki ezt mondja, annak igaza is van. Mindamellett idéznék egy ehhez kapcsolódó random dialógust a Jedi visszatérből:

"Obi Wan: - Luke, van egy ikertestvéred.
Luke: - Leia az, érzem.
Obi Wan: - A megérzésed helyes."

Ugye nem kell ecsetelnem, ez mennyire véletlenszerű és kézenfekvő? Ez a messzi-messzi galaxis azért elég nagy ahhoz, hogy legyen rá valami halvány esély, hogy Luke-nak nem épp az a csaj az ikertestvére, akivel már találkozott, és akihez már fűzi némi kötődés. Tévedés ne essék, ha objektíve nézem az eredeti trilógiát, bőven találok benne kifogásolnivalót, mint, ahogy a The Force Awakensben is. De a hangulat nagyon adja az előbbiben ugyanúgy, ahogy az utóbbiban is, és ez az, amiért leülök elé.

Technikailag fantasztikusan néz ki a film. A látványra a legkevésbé sem lehet panaszunk, ráadásul a hírek szerint rengeteg a praktikus effekt, Abrams próbált egyensúlyt találni, és csak ott alkalmazni CGI-t, ahol mindenképp kell. A rohamosztagosok kinézetétől féltem egy kicsit, ahogy felbukkantak az első forgatási képek, mert túlságosan újnak és műanyagnak tűnt, de ennél több negatívumot nemigen tudnék felhozni a látottakkal szemben, mert a ruhák, a fegyverek, a járművek mind-mind ütött-kopottnak látszanak, olyasmiknek, amik napi használatban vannak. Precizitás ez a javából.

Kicsit aggódtam a színészek miatt is, mert nagy részük ismeretlen volt a számomra. A régiekkel nem volt ilyen gondom, sőt Harrison Ford túl a 70-en is olyan lazasággal hozza a sármos űrkalózt, hogy öröm nézni. De felesleges volt aggódni, mert a fiatalok nagyon jól teljesítenek. Még ha csak egy-egy jelenet erejéig is, de mindegyiküknek van tere a kibontakozásra, és nem is haboznak megragadni a lehetőséget. Mellékesen pedig Daisy Ridley maga a két lábon járó szemcukor-faktor.

És volt még egy félelmem, nevezetesen a BB8 névre keresztelt droid. Ez a kis gömböc túl cukinak nézett ki az előzetesek alapján, és a hátam közepére sem kívántam, hogy ebben a filmben is legyen egy Jar Jar Binks-karakter. Nos, aki velem együtt aggódott ezen (nyilván jó sokan vannak), azt megnyugtathatom, bár a kis droid tényleg hozza a komikus mellékalak szerepét, emellett azonban sokszor hasznát is veszik, és kötődik néhány kifejezetten jó poén is hozzá. Cuki persze, de szerencsénkre még a tűréshatáron innen.

És akkor vissza a fent említett elspoilerezett fordulathoz. Mint mondtam, végig bennem volt, mert tudtam előre, és egy ponton túl már nyilvánvaló volt, mikor következik be. Az tény, hogy az a bizonyos jelenet nagyobbat ütött volna, ha szűz szemmel látom, de az is biztos, hogy a kívánt hatást így is elérte. Ez ügyben nagyon sok múlott a színészeken, de mind ők, mind a képi világ, mind pedig a katartikus zenei aláfestés tökéletesen a helyén volt. És még valami: sokaktól hallottam, mennyire feleslegesnek tartják a gonosz figura fénykardján azt a plusz két ágat. Nekem nem volt vele bajom, szerintem még vagányan is nézett ki, de a pillanat, amikor értelmet nyer, egyben az a pillanat is volt, amikor rájöttem, hogy az összes fénykardnak kellene ilyen funkció, vagy legalább a gonosz karakterekének, ők úgyse játszanak fair módon, hozzájuk még illik is. Na de majd meglátjátok.

Star Wars-rajongóknak kötelező? Ezt azért nem jelenteném ki ilyen kategorikusan. A magam részéről még biztos újranézem, mert hiába pergett le a stáblista, azonnal néztem volna a folytatást is.