A 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfeld) apját megölik, és mivel a gyilkos (Josh Brolin) indián területre menekül, ahol a sheriff hivatalának nincs jogköre intézkedni, a lány felbéreli Reuben 'Rooster' Cockburn, szövetségi marshallt (Jeff Bridges), hogy a tettes nyomára akadjanak.
Nézőpont kérdése, hogy ez hasznára válik-e, avagy sem, de szerintem a True Grit még azok számára is élvezhető lehet, akik esetleg nem szeretik a Coen testvérek filmjeit. Egyedi stílusuk ugyanis nem igazán érhető benne tetten, pedig a lehetőség adott volt, remake-ről lévén szó. A True Grit viszont (az író-rendező páros egyéni látásmódjától függetlenül) "csak" egy jó western, remek dialógusokkal és fantasztikus alakításokkal még a mellékszerepekben is.
A forgatás idején valóban 14 éves Hailee Steinfeldet ebben a filmben láttam először, de a tehetsége már az első pillanatban megmutatkozik. Tökéletesen ráérzett a néha kifejezetten bosszantó módon makacs Mattie karakterére, a szövegkönyv rá eső részét hibátlanul, és ösztönös természetességgel prezentálja. Élményszámba megy minden perc, amit a vásznon tölt, ízes tájszólása pedig csak fokozza a karakter autentikus mivoltát.
Jeff Bridges ZSENIÁLIS! Így, csupa nagybetűvel, felkiáltójellel. Cockburn marshall rendkívül összetett személyiség: modortalan, durva, mint a pokróc, nehéz természete miatt a felesége már régen elhagyta, a whiskey-t sem veti meg, a törvény betűjét egy kissé rugalmasan kezeli, de az adott szavát mindig betartja. Bridges mindezt játszi könnyedséggel, és letagadhatatlan élvezettel adja vissza, erre szokták azt mondani, hogy lubickol a szerepben. Az eredeti beszédmódja az érthetetlenséggel határos, de ez abszolút nem válik a karakterformálás kárára, épp ellenkezőleg: gesztusaival és mimikájával így alkot kerek egészet.
Rooster és Mattie furcsa párosához csatlakozik még egy LeBoeuf nevű Texas Ranger, akit a kissé kikerekedett, nehezen felismerhetőre sminkelt, bajuszos Matt Damon játszik, a tőle megszokott átéléssel, de legalább ilyen jó a gyilkost alakító Josh Brolin is, hiába tölt ez utóbbi 10 percnél is kevesebbet a képernyőn.
Az operatőri munka elsőosztályú. A kopár táj barnásra szűrőzött képeit akár a "tipikus western környezet" jelzővel is illethetnénk, de mégsem lenne teljesen igazunk. Olyan is, meg nem is, nehéz elmagyarázni, mintha az ismerős helyek mégis idegenül hatnának és viszont. A zenei aláfestés is remekül passzol ehhez, kissé melankolikus hangulatot kölcsönözve a képi világnak.
Nekem alapvetően maga a zsáner, illetve Jeff Bridges személye adta el, de a szereplők közti dinamika, a remek párbeszédek és alakítások, valamint a fantasztikus fényképezés minden gond nélkül újranézhetővé változtatták végül az összképet. Ha valaki nem western-rajongó, akkor nyilván nem, ellenkező esetben viszont nyugodt szívvel ajánlom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.