Ha egy szóval kellene jellemeznem a filmet, azt mondanám: sok. És nem csak a két és fél órás játékidő, hanem a tartalom is, amivel azt kitöltötték. Ha megnézzük, kik kaptak a filmhez írói kreditet, már ott is túl sok név szerepel, de még, ha az eredeti karakterek alkotóit ki is vesszük onnan, akkor is ritkán jelent jót, ha egy forgatókönyvet többen jegyeznek. Az egész sztori olyan, mintha minden író hozzátette volna a maga ötleteit, de nem volt egy valaki, aki összefogta volna a projektet koherens egésszé. A történet így nehezen és nyögvenyelősen halad csak előre, majdhogynem helykitöltőként szolgál az akciójelenetek között.
ápdét a poszt végén
Már korábban, a Man of Steel kapcsán is megjegyeztem, hogy retinagyilkos volt a látvány, és ott még többé-kevésbé indokolt is volt a monumentalitás, hiszen Superman istenszerű mivoltát hogy máshogy érzékeltethetnénk. Csak hát épp arról nem szól a fáma, hogy miközben fél Metropolist ledózerolják, hány ártatlan ember hal meg a leomló épületekben, és úgy en bloc mennyi a járulékos kár. Nos a Batman v Supermannek épp az a kiinduló pontja, hogy Bruce Wayne, azaz egy civil szemszögéből látjuk a pusztítás következményeit. Benne is olyan gondolatok vetődnek fel, mint, hogy semmi szükségünk rá, hogy egy kvázi-űrlény a nyakunkra hozza a saját háborúját, vagy, hogy Supermannek hatalmában állna kipusztítani az emberi fajt, ez a veszély pedig nagyobb, semmint, hogy kompenzálhassa azzal, hogy jót cselekszik.
Ezzel az alapfelütéssel nincs is semmi baj, sőt, remek táptalaj lehet a karakterépítéshez, de ehelyett az írók Bruce Wayne gyerekkori tragédiájának szükségtelen megismétlésével (a Wayne-szülők castingja az egyik legnagyobb színészpazarlás evör), zavaros rémálom-jelenetekkel (vagy hallucinációkkal?), magánéleti moralizálással, és Superman hőstetteinek teljesen felesleges bemutatásával tömik ki a hézagos történetívet, végül ismét egy monumentális pusztításpornóba torkollva, ami ugyan megint indokolt, de az említett kiinduló pont miatt logikailag erősen megkérdőjelezhető. Az akcióorgia közepén ugyan elhangzik egy félmondatban, hogy az eseményeknek helyet adó terület éppenséggel néptelen, de járulékos kár így is akad bőven, és akkor még finom voltam.
Zack Snyder, rendezőt szokás ekézni, és bár a film megtekintése előtt szándékosan nem olvastam kritikákat, az, hogy most is megkapta a magáét, így is eljutott a fülembe. Pedig az akciójelenetek mindegyike kellően intenzív, és egy kivétellel remek zenei aláfestést is kapnak. A gyors vágások miatt ugyan a látvány egy része elvész, de legalább a kamerát nem rángatják annyira. Az említett zenei kivétel viszont sajnos pont a fő attrakció, és Junkie XL nevéhez fűződik (hallható a trailerben is, és engem már ott is idegesített), akinek elektronikus irányultsága tökéletesen passzolt a Mad Maxhez, vagy a Deadpoolhoz, de ehhez a filmhez nem. Hagyni kellett volna Hans Zimmert egyedül dolgozni.
Apropó fő műsorszám: hiába a cím, az pont nem Batman és Superman egymásnak feszülése, mert azt letudják körülbelül 5 percben, a lényeg pedig nyilvánvalóan akkor jön, amikor összefognak a nagyobb gonosz ellen. De, hogy milyen Superman egyik legbivalyabb ellenfele, Doomsday? Hát, hogy úgy mondjam, nem a szavak embere; jön, lát, pusztít. Ennyi a dolga, és ezt hibátlanul teljesíti is. És mivel Henry Cavill Supermanje már megkapta a maga filmjét, nézzük, milyen Ben Affleck, mint Batman: egyrészt irdatlan módon feltápolta magát. Ha a színész életkorából indulunk ki (44), akkor tökéletesen formálja meg a mára több évtizedes tapasztalattal rendelkező Denevérembert, remekül használja a különféle kütyüket, és úgy összességében borzasztóan erősnek tűnik. Ezen persze sokat dob a Batman-ruha, de mutatják félmeztelenül, és az nem csak optikai tuning. És mindenképpen megemlíteném Gal Gadot Wonder Womanjét is, mert a rajongók már az első castinghírek után látatlanban temették a karaktert, és bár sokat nem tudok a figura múltjáról, az én szememben a kisasszony minden negatívumra rácáfolt. Bár a Fast and Furious-filmekben nem tűnt többnek negyven kilónál szobabútorral együtt, a forgatás idejére szerintem kellő szálkásításon esett át. És bár a harcedzettsége megkérdőjelezhető, de a szemcukor-faktor még így is jelentősen befolyásoló tényező. Jesse Eisenberg pedig rendkívül szórakoztatóan ripacskodja végig a forgatókönyv rá eső részét, erre szokták azt mondani, hogy lubickol a szerepben.
A Batman v Superman láthatóan valami nagyobb dolog kezdete, épp ezért (ahogy egy ismerősöm találóan megjegyezte) feláldozták az univerzumépítés oltárán. Nem olyan nagy baj ez, láttunk már hasonlót, csak éppenséggel jobb film is lehetett volna, ha önálló történetként kezelik. A játékidő azon részét, ami így arra ment el, hogy illeszkedjen a most még csak körvonalazódó nagyobb képbe, használhatták volna karaktermélyítésre vagy motivációk kidolgozására. És a magam részéről nem érzem szükségét ekkora látványorgiának sem. Legyen akció, nem azt mondom, hogy ne, de egy idő után telítődnek az érzékeim, attól a ponttól pedig már bizonyos fokig elveszít a film, mert jobban érdekel, hogy zsibbad a farpofám.
Rendezői változat (Ultimate Edition)
Milyen lehet egy (szerintem) már alapból túl hosszú film rendezői változata? Még hosszabb? Jelen esetben az Ultimate Edition 3 óra 2 percet takar, Zack Snyder, rendező pedig váltig hangoztatta, hogy ez a verzió az, amit ő eredetileg szeretett volna megvalósítani, ez a koncepció volt a kiindulási pont, amit aztán a stúdió megvágatott vele, mert megijedtek a hosszától. Könyveljük el, hogy tényleg így történt, mert ebben az esetben azt kell mondjam: a direktor úr nem a levegőbe beszélt. Ugyanis ami karaktermélyítést hiányoltam, az most itt van, a motivációk pedig ezáltal sokkal megalapozottabbá váltak. Félreértés ne essék, a Batman v Superman még mindig olyan messze van a jó filmtől, mint ide Metropolis, percek mennek el feleslegesen olyan jelenetekre, amelyekben random pincérek vagy rendőrök tévéznek, Jeremy Irons fát vág, vagy Ben Affleck tolja a crossfitet. Ez utóbbi persze a mozis verzióban is benne volt, de már ott se kellett volna. Mert hát minek gyúr Bruce Wayne Superman ellen? Alapból akkorára tápolta magát, mint egy kétajtós konyhaszekrény, úgyis használni fogja a kriptonitot, annyival meg nem lesz erősebb a plusz gyúrástól, hogy igazán számítson is. Funkció nélküli, dramaturgiai izommutogatás a lányoknak? Végül is nekik is jár a szemcukor-faktor.
És bár a Batman-Superman konfliktus, mint mondtam, sokkal jobban fel van építve, a feloldását ez sem menti meg, az továbbra is teljesen random, már-már röhejes. Viszont eredményez egy olyan akciójelenetet, ami klasszissal intenzívebb, kreatívabb és jobb ritmusú, mint a Batman-Superman összecsapás és a finálé pusztításpornója együttvéve. Ez is szerepel a mozis változatban, de már ott is elégedetten bólogattam, mert a kevesebb ebben az esetben is több volt.
Nem tudom, fog-e bevonzani új nézőket, vagy, hogy akiknek a moziban csalódás volt, nekiülnek-e még egyszer a plusz fél óra miatt, elkészíteni viszont az én szememben nem volt felesleges, mert jobb, összeszedettebb lett a végeredmény. Ha a távoli jövőben kedvem támadna újrázni, biztos, hogy ezt választanám a moziban vetített változat helyett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.