Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings)

Kubo, a furcsa, de kedves fiúcska elszigelten él anyjával, de rendszeresen lejár a közeli faluba, hogy samiszenjével, és történeteivel szórakoztassa az ott lakókat. Napnyugtára mindig visszatér anyjához, egyszer azonban a falu melletti erdőben éri az este, ezzel pedig megkezdődik Kubo veszélyekkel teli kalandja.

Szívemnek kedves műfaj az animáció, de a stop motion technikával bármikor meg lehet venni. Lenyűgözőnek tartom, hogy a mai rohanó világban még vannak emberek, akik rászánják az időt, és elpepecselnek a részletgazdag beállításokkal. A Laika animációs stúdió egész estés filmjei (lásd: a Coraline, a ParaNorman vagy a Boxtrolls) pedig egész egyszerűen szemkápráztatóak. De persze nem csak ettől különlegesek, hanem amiatt is, hogy bár a törtéteik tanulsága egyszerű és közérthető, a kivitelezés abszolút szembe megy a modern trendekkel; mintha felnőtteknek készítenének gyerekmeséket. A Kubo and the Two Strings is pontosan ilyen: egy gyönyörű és szívszorító mese a bátorságról és a család erejének fontosságáról, de ugyanígy szerves részét képezi az ősi Japán kultúra és a lélekvándorlás, időnként azonban meglepően zord és félelmetes.

Többször előfordult már, hogy elég egy információmorzsa egy adott projektről, semmi másra nincs szükségem, mert tudom, hogy azt kapom, amit elvárok. A Kubo and the Two Strings esetében annyit tudtam, hogy a Laika új egész estés mozin dolgozik, és ennyi elég is volt. Egy trailer nem sok, annyit sem láttam belőle, csak néhány karakterposztert, mégis éreztem, hogy nem fog csalódást okozni. És még csak nem is azért, mert minden eddigi filmjük tetszett, sőt. Nem tudom megmagyarázni, valami azt súgta, legyen elég ennyi.

Tévedés ne essék, messze nem tökéletes a film, a ritmus meg-megbicsaklik, a befejezés pedig egy kissé hirtelen jön, de közben olyan hatalmas szíve van, hogy nem tudunk haragudni rá ilyen apróságok miatt. Az az egy-két fordulat, ami a sztoriban bekövetkezik (az egyikben például kiderül, miért két húr szerepel az angol címben), kivétel nélkül kiszúrható kilométerekről, még csak filmes rutin sem kell hozzá, azonban minden alkalommal hibátlan a kivitelezésük, és szívbe markolóan szépek.

Animációs filmek esetében általában fontos szerepet játszik a soundtrack, de ez a mese ebből a szempontból is különleges, mert nincs benne hagyományos értelemben vett ének, hanem szinte csak azok a dallamok, amiket Kubo a samiszenen játszik. Ezt csak azért emelem ki, mert én magam szeretem ezt a hangszert, de ha valakinek szokatlan, nem biztos, hogy tetszeni is fog. És, ha már a hangoknál tartunk, az eredeti szinkronról is szót ejtenék, mert Charlize Theron és Matthew McConaughey fantasztikus teljesítményt nyújt. Mindkettő tökéletesen felismerhető a hangja alapján (utóbbi még úgy is, hogy nem a jellegzetes texasi hanghordozásával beszél), de ez nem nyomja rá a bélyegét a karakterükre. Nem a színészeket látom, ahogy szinkronizálnak, ugyanakkor Monkey és Beetle figurája nem lenne ugyanaz, ha nem ők kölcsönöznék nekik a hangjukat. Tudom, hogy ebből a hazai szinkron után egy más élmény marad, de épp ezért érdemes néha animációs filmet is eredetiben nézni.

A Kubo and the Two Strings egy igazán különleges mese, ilyesmi nem készül minden nap. Hogy mennyi időbe, és energiába került a létrejötte, arról legjobban egy rövid videóbejátszás tanúskodik a stáblista alatt. Egyetlen jelenet, de talán ezernél is több beállítás; fantasztikus a bele ölt munka mennyisége, de a végeredmény szempontjából abszolút megérte.