Ó, anyám! (Snatched)

Emily-re (Amy Schumer) rájár a rúd: nem elég, hogy kirúgják az állásából, de még a pasija is szakít vele, ez utóbbi pedig főképp azért kínos, mert így a lány nyakán marad egy befizetett és nem visszatéríthető ecuadori nyaralás, amire pont az említett úriemberrel ment volna. Miután mindenkit megkérdezett, és mindenki visszautasította, kénytelen-kelletlen az anyját (Goldie Hawn) viszi magával az útra, ám a vakáció nem várt fordulatot vesz, amikor a két nő emberrablók kezébe kerül.

Két kérdésem lenne csak:

1. 1. Ha Amy Schumer alapvetően vicces ember, akkor most hogy nem volt képes mosolyt csalni az arcomra?
2. 2. Ha Goldie Hawn 2002 óta nem játszott filmben, miféle nyomós indoka volt épp ebben visszatérni a vászonra?

Ilyenkor mindig szívesen mondanék valami olyasmit, hogy ez a jó kezdés utáni gyors visszaesés, de a helyzet az, hogy a Snatched eleve nem indul túl magasról, de legalább mélyre érkezik. Jó előre felhívnám a figyelmeteket, hogy ha a film első harmadát ritmustalannak érzitek, akkor abban a pillanatban kapcsoljátok ki, mert ez csak negatív jelzővel fog változni, másképp nem. Ez a Snatched egyik legnagyobb baja, ám nem az egyetlen. Logikátlan, életszerűtlen és egyáltalán nem vicces jelenetek random egymásutánisága ez, valamirevaló ritmus nélkül. Mert, ha legalább pörögne, talán elnézhetnénk a hibáit, így viszont ez a történetnek nevezett semmi, rettentő nyögvenyelősen halad előre, miközben a szereplőkért egyáltalán nem tudunk izgulni, nem, hogy megkedvelnénk őket.

Amy Schumer megosztó figura, és mint ilyet nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy többen szeretik-e, mint amennyien utálják. A Snatched "lapzártakor" 4.2-es imdb-pontszámmal "büszkélkedhet", de én azt gondoltam, ebben valószínűleg benne van a keze a Schumer-gyűlölők masszív táborának. És igen, pontosan olyasmiket csinál a filmben, amiket szokott, van itt nemiszerv-mosás (na nem for real, hanem csak amolyan tessék-lássék ráutaló magatartás, hiába R besorolású a produktum), kibuggyanó cici (ha CGI, ha bevállalta, mindkét esetben totál öncélú, egyszersmind felesleges is), lerészegedés, fingás és persze verbális vulgaritás is. Csak hát mindeközben nem vicces, amit látunk. Nem forgatja ki a dolgokat, nem állít semmi elé görbe tükröt, szimplán csak közönséges.

Goldie Hawn valaha remek komika volt, és időnként meg is villant valamicskét a régi fényéből, sőt még a drámaibb jelenetekben is hiteles tud lenni, csak hát közben annyira őrlángon ég, hogy a keret, amiben lennie kell, teljesen elnyomja. Pedig egészen jó az összhang Schumer és közte, úgy tűnik, jól érezték magukat a forgatáson, de arra már nem képesek (sem külön-külön, sem együtt), hogy ezt a hangulatot a nézőre is átragasszák. Az egyetlen, ami végig szemet szúr nekünk az Goldie Hawn arca, ami már a plakáton is simára van vasalva, azonban a filmet nézve ez csak hatványozódik. Nem tudom, hogy ez digitális utómunka, vagy botoxban kapta a fizetését, de hogy nincs a világon olyan 72 éves nő, aki természetes úton ennyire ránctalan lenne, az hótziher.

Szerettem volna szeretni a filmet, komolyan. Cáfolni akartam azt a bizonyos imdb-pontszámot, pedig egyszerűbb lett volna, ha hallgatok a megérzésemre. Így viszont foghatom a fejemet utólag, mint, ahogy fogtam már a játékidő alatt is, de a magyar címferdítésnél még inkább. Pedig, ebből a szempontból ez utóbbi gyakorlatilag tökéletes, mert miközben nézzük a filmet, mi is csak ennyit tudunk majd mondani: Ó, anyám!