Fekete Párduc (Black Panther)

A szükséges rossz. Tömören így tudnám jellemezni a Black Panther bő két óráját. Egyrészt, mert mostanra Dunát lehet rekeszteni a képregényfilmekkel, ez pedig a nagy számok törvénye értelmében a minőség rovására megy, másrészt erre a sztorira igazából nem sok szükség van, nincs komoly kihatása szinte semmire, csupán megágyaz a szintén idén érkező Infinity War eseményeinek.

De hát mégiscsak ez az első fekete szuperhősfilm, mondhatnánk, azonban nem lenne igazunk. Korábban ugyanis már ott volt Blade, kedvenc adócsaló fekánk tolmácsolásában (ráadásul szintén a Marvel istállójából, egyúttal megkockáztatom, hogy azzal az első fekete szuperhős-trilógia is ki lett pipálva), de akár Spawn is, és még sorolhatnánk. Nem, Black Panther az első afrikai szuperhős, és ez nem rasszizmus, ez tény. Ebben van a jelentősége, sőt nagy valószínűséggel a népszerűsége is.

Na de árnyaljuk egy kicsit azt a fenti tételt. A Black Panther ugyanis nem egy konkrét rossz film, csak nem jobb egy közepesnél. Érthető az üzenete, van eleje, közepe, vége, illeszkedik is a Marvel univerzumába, csak hát olyan....meh. Ráadásul időnként annyira túl vannak tolva benne a külsőségek, hogy közben háttérbe szorul a logika, vagy az ésszerűség. Ennek első számú zászlóvivője pedig az a Michael B. Jordan, akit korábban dicsértem már, itt viszont képtelen vagyok erre, ugyanis annyira túljátssza a szerepét, hogy önmaga paródiájává, vagy még inkább egy két lábon járó sztereotípiává degradálódik. Lehetősége lenne rá, hogy hatást váltson ki, de az én szememben a hatásvadászatnál többre nem futja tőle.

Mázli, hogy itt van nekünk Chadwick Boseman a címszerepben, mert ugyan ő sem villant nagyot, viszont legalább hihető; királyként és szuperhősként egyaránt. Ebben pedig méltó partnere az a Danai Gurira, akinek mindegy, hogy hosszú raszta haja van, vagy éppen kopasz, vibránium lándzsa van a kezében, vagy szamurájkard, ugyanaz a harcos amazon, mint a The Walking Dead Michonne-ja. Remek az összhang, a kémia köztük, nem mellékesen sokkal jobb, mint Boseman és Lupita Nyong'o között, pedig utóbbi elvileg a főhős szerelmét alakítja. Aki viszont kétség kívül a legjobban érezte magát a forgatáson, az Andy Serkis. Harsányabb és ripacskodóbb, mint eddig bármikor, azonban minden egyes vásznon töltött percével ellopja a show-t.

Számomra nem ígértek semmi jót a trailerek, és még csak nem is úgy értem, hogy trükktechnikailag nézett ki rosszul. Ahogy korábban is említettem, túl volt tolva benne....szinte minden. Azt gondoltam, innen szép nyerni, de hát ez nem jött be. Igazából örülhetnék, mert a film mindenben pont olyan lett, mint vártam, csak hát, ha mindez negatív előjellel értendő, akkor azért mégiscsak keserű a szájíz. Többször írtam már, hogy lassan kezd sok lenni ez a képregényfilm-dömping, ami persze nem azt jelenti, hogy nem születhetnek még szórakoztató darabok a zsánerben, de számomra a Black Panther most csak a "nem rossz, de a jó, az nem ilyen" kategóriáját gazdagította. És még a két bónusz jelenet sem nagy szám.