Michael MacCauley (Liam Neeson) eredetileg rendőr volt, de a családja kedvéért átnyergelt a biztosítási szakmára. Már 10 éve ingázik ugyanazzal a vonattal munkába menet, és hazafelé, ennyi idő alatt pedig néhány hozzá hasonló utassal is megismerkedett. Egy nap azonban váratlanul elbocsájtják, és már épp hazafelé tart, hogy elmondja a rossz hírt a feleségének, amikor egy titokzatos nő (Vera Farmiga) ül le vele szemben, egy még titokzatosabb ajánlattal: meg kell keresnie egy bizonyos utast, akinél van egy bizonyos táska, és meg kell jelölnie egy gps-nyomkövetővel, mindezt még azelőtt, hogy a vonat a végállomásra érne, ha pedig vállalja a feladatot, 100 ezer dollár üti a markát.
Szűkös időkeret, bezártság, rejtély, és a 66 éves Liam Neeson. Kár, hogy ezekből az összetevőkből csak egy közepes akció-thrillerre futotta.
Pedig a The Commuter egész jól indul. Nincs benne túl sok elem, amit nem láthattunk már valahol korábban, de hamar eljutunk a alapfelütéshez, és a lendület ki is tart a 105 perces játékidő végéig. Csak hát közben is van pár banális húzás, a fináléban meg pláne. Például vannak arra utaló jelek, hogy hősünket megfigyelik valahogy, de a mikéntre nem kapunk elfogadható magyarázatot. Nyilvánvaló, hogy van egy beépített ember a vonaton, de az események tükrében az is legalább annyira nyilvánvaló, hogy ez nem elég indok.
Viszont mindenképpen pozitívum, hogy végre nem erőltetik túl Liam Neesont úgy, ahogy a korábbi ehhez hasonló filmjeiben. Egy 60 éves ex-zsarut alakít, ehhez illő fizikummal, elhisszük neki, hogy helyt tud állni egy-egy bunyóban, de ha fiatalabb és/vagy jobb kondival rendelkező az ellenfél, akkor bizony alulmarad. Ez két okból jó így, ahogy van: egyrészt Neeson már közelebb van a 70-hez, mint a 60-hoz, és senki sem veszi be, hogy képes bárkit elintézni, másrészt pedig nem kell rommá vágni az akciójeleneteket annak érdekében, hogy elleplezzék a dublőrmunkát, elég néhány ütésváltás. Látjuk, hogy a főhős régen kemény csávó volt, de mára kiöregedett a dologból, és már nem bírja annyira a gyűrődést.
Szögegyszerű ez a sztori, de a végére valami hatalmas összeesküvést zsúfolnak bele, úgyhogy meg is rogyik alatta. Ettől persze még nézhető marad, Neeson sem látszik unottnak, maximum a lelkesedése hagyott alább. Vera Farmiga viszont tökéletes választás volt, egyrészt mert mindig ragyogóan szép, másrészt pedig, mert még egy ilyen nyúlfarknyi szerepben is képes emlékezetes lenni. A magyar címválasztást viszont abszolút nem értem. Szerintem bőven elég lett volna az alcímként használt Nincs kiszállás. De akár csak simán úgy is, hogy Az ingázó. Ennek a félig magyar, félig angol verziónak viszont semmi értelme, és nem is indokolt. De persze ez már csak a szokásos szőrszálhasogatás a részemről.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.