Tűzgyűrű: Lázadás (Pacific Rim: Uprising)

Tíz év telt el azóta, hogy az emberi összefogásnak köszönhetően le tudtuk zárni a dimenziókaput a Csendes-óceán mélyén, ezzel megakadályozva a kaiju inváziót. Ezt az időszakot az emberiség fejlesztéssel töltötte, arra azonban senki sem számított, hogy a következő támadás nem kívülről, hanem belülről érkezik.

Bárki bármit mond, nekem tetszett a Pacific Rim előző része, kiálltam mellette akkor is, és kiállok most is. Guilty pleasure, elismerem, de többször is újranéztem már, és továbbra is azt mondom: a megfelelő hozzáállással piszkosul jó szórakozás. Ilyen háttérrel ültem neki a soron következő etapnak, pedig már a trailerek se kecsegtettek sok jóval. De hát innen szép nyerni, nem? 

Nem.

Tudjátok, mi az Uprising legnagyobb baja? Hogy csak egy másolat, ráadásul abból is a gagyibb fajta. A szegény ember Pacific Rimje a szegény ember Idris Elbájával (John Boyega) és a szegény ember Clint Eastwoodjával (Scott Eastwood). Sztori gyakorlatilag nincs, minden esemény tét nélküli, a színészek rosszul játszanak, a trükkök pedig borzasztóak. Mondom ez utóbbit úgy, hogy 5 év telt el az előző rész óta, ami alatt elvileg fejlődnie kellett volna a technikának, és nem visszafelé. Az addig még rendben lenne, hogy a mostani rész 40 millióval kevesebbe került, de, ha az alkotók szerint így kell kinéznie 150 millió dollárnak, akkor nagyon más fogalmaink vannak a minőségről.

Fogalmam sincs, ki(k) dönt(enek) arról, hogy ennyi idő után folytassanak egy olyan filmet, aminek le van zárva a vége, de ha csak ilyen és ehhez hasonló dolgok születnek ebből, akkor inkább nem kellene erőltetni. Eleve a filmtörténelem egyik legrosszabb húzásával indul a hullámvasút, nevezetesen képek az előző részből. De nem csak az a baj, hogy olcsó, és elcsépelt ez a húzás, hanem, hogy az előző részből vett képek sokkal rosszabbul néznek ki, mint annak idején. Mintha valami nyers vágás képeit vették volna alapul, nem a végleges mozi filmkockáit. Vagy szándékosan lerontották a képminőséget, hogy ne lógjon ki a végtermékből. Mert, ha valamin, hát a látványon aztán bőven lehet fogást találni. Hiába megy a zúzás nagy része most nappal, annyira műtermi, makett-szerű és műanyag az egész, hogy rossz nézni. Ez már nem is a Transformers sokadik részének színvonala, ez már a Power Rangers mélysége. A harcok nélkülöznek mindenfajta logikát, vagy fantáziát, de hát mit is várhatunk egy olyan filmtől, amiben úgy gondolták, hogy jó ötlet gyerekeket ültetni óriásrobotok pilótafülkéjébe.

Ha ilyen a végeredmény, mindig az jut eszembe, hogy vajon hány ember kezén ment ez keresztül, mire elkészült, és hogyhogy nem volt legalább egy épelméjű egyén, aki azt mondta volna: "srácok, ez így egy rakás sz*r, hagyjuk a p*csába"? Persze, mint ilyenkor általában, most is nyilván a lóvé a válasz, és mint mostanában, most is Kína az elsődleges piac, szóval az alkotók pénzüknél lesznek, mindenki örül. Csak én nem, mert ez a két óra már most hiányzik az életemből. De persze kizárólag magamat és a vizuális mazochizmusomat okolhatom érte. Nektek viszont van választásotok, úgyhogy ne ezt.