Amerika Kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War)

Tényleg nehezemre esik ezt leírni, de a Marvel mostani etapja ugyanattól a betegségtől szenved (miközben nyomokban ugyanarról is szól), mint a rivális DC szuperhősfilmje: túl sok szereplő (plusz az újak), túl sok helyszín, túl sok cselekményszál, kissé kidolgozatlanul, és rossz ritmusban.

Nem szokásom osztályozni, most mégis megteszem, egyrészt, ha valaki nem olvasná tovább a pozitívum-negatívum mérlegét, azért annak is legyen itt valami, másrészt még a film megtekintése előtt belefutottam egy kritikába valahol, miszerint "ez egy tökéletes Marvel-film, 10/10-es élmény". Én eleve nem dobálózom könnyedén ezzel a 10/10-zel, a kedvenc Marvel-filmem, a The Avengers is maximum 9/10 nálam. Ha Amerika Kapitány különálló kalandjaiból merítünk példát, akkor a remekül sikerült The Winter Soldier mondjuk 8/10, ehhez képest az én szememben a Civil War legfeljebb 7/10-es élmény volt. És ez úgy 7/10, hogy kapott egy pluszpontot a film közepe táján elhelyezett repülőtéri akciójelenet szórakoztatási faktora miatt, pedig, ha a film témáját vesszük alapul (mikortól számít a szuperhősök tevékenysége önbíráskodásnak? felügyelje-e őket valaki?), az a könnyedség teljesen kilógott az amúgy komoly környezetből, hiába van ott nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy oldja a feszültséget. Mondhatjátok persze, hogy szigorú vagyok, pedig nem voltak elvárásaim, de szerintem ez lehetett volna jobb is.

A már említett The Winter Soldierhez hasonlóan (egy röpke flashbacknyi kvázi-cold open után), egy minden résztvevő tekintetében technikás és látványos harcmodorú, ugyanakkor agyonrángatott képi világú akciójelenettel indítunk, de van-e az eseményeknek bármi jelentősége? Nem sok. Elvarrják ugyan a Rumlow/Crossbones-szálat, és egy újat nyitnak, hogy Wakanda is bejöhessen a képbe. Ennyi. Az előbbi csak azért létezik, mert a Kapitány legutóbbi kalandjában már utaltak rá, az utóbbi viszont a játékidő további részében újra előkerül majd, és ott jelentősebb is lesz, tehát itt gyakorlatilag felesleges. Crossbones-ról, mint karakterről nem tudunk meg semmit, se a hátterét, se a motivációit, ebben a formában viszont semmi sem igazolja a jelenlétét.

Ha az említett akciójelenetet kivágjuk, a film első órája nettó alapozás, ami az erőviszonyok, és állásfoglalások megértése szempontjából indokolt is, a cselekmény viszont nehézkesen gördül előre, helyenként pedig eléggé leül. Az eredeti Civil War képregényt nem ismerem, tehát az abban szereplő ok-okozati összefüggéseket sem, azaz nem tudom, mennyire tér el attól a film, így Zémó terve számomra hiába szövevényes, nem elég hangsúlyos. Ellenben az, hogy a Bosszúállók miért szakadnak két pártra, és ki, miért áll arra az oldalra, amelyikre, nos ez kidolgozottabbnak és megalapozottabbnak tűnt, mind dramaturgiai, mind színészi szempontból. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy Daniel Brühl rossz lenne Zémóként, épp ellenkezőleg: nekem pont az ő személye és játéka az, ami megmentette a történetszálát az elsikkadástól.

És, ha már szó esett egy új szereplőről, nézzük a többieket is. Wakanda uralkodóját hálistennek nem ebből a filmből fogjuk megismerni, lesz különálló eredetsztorija, Chadwick Boseman viszont képes nyomot hagyni még ebben a tömegben is. Civilben és Black Pantherként is megvan a kellő kisugárzása ehhez, a karakter harcmodora is kellően technikás és változatos ahhoz, hogy emlékezetes maradhasson. És bár féltem tőle, hogy csalódást okoz majd, de a Pókembert alakító Tom Hollandről a fentiek ugyanígy elmondhatók. Karizmának ugyan híján van, de egy igencsak kölyökképű 19 éves srácról van szó, bőven lesz ideje fejlődni, a karakterre jellemző humor tekintetében viszont már most jó, ahogy van. Az már más lapra tartozik, hogy Tony Stark miért egy gyerek segítségét kéri Amerika Kapitány ellen (legyen bármekkora kedvencem is Pókember), és milyen gyorstalpalóra van szükség ahhoz, hogy ez a gyerek be is vállalja a bulit?

A végjátékra tartogatott katartikus jelenetsorral csak annyi a baj, hogy egy részét  már a trailerben ellőtték, de ez ugye nem az alkotók hibája, a jelenet hossza és felépítése már inkább, feltéve, hogy az emberben felmerül az "én nem így csináltam volna" kérdéskör. Viszont kivételesen a látványba is belekötnék, mert ahhoz képest, hogy a film 99%-ában a hibátlanság határán van (nem a megfiatalított CGI-Robert Downeyval van bajom, szerintem szándékosan nézett ki úgy, ahogy), a már említett repülőtéri hacacáré beszélgetős előjátékában túlságosan is látható, hogy zöld háttér előtt vették fel. Lehet, hogy én vagyok maximalista, de 250 millió (!) dolláros büdzséből szerintem elvárható a 100%-os látvány.

Elképzelhető, hogy a szuperhősfilmek számának növekedésével egyre jobban elveszítem a hűha-faktort, de a Civil War most nem adta annyira, mint egy Marvel-film általában szokta. Az újranézés ettől függetlenül benne van, de, hogy egynél többször? Azt már nem tudnám ilyen biztosan megjósolni.