Sötétségben (In Darkness)

Natalie Dormer (a Game of Thrones Margaery Tyrell-je) 9 évvel ezelőtt megelégelte a nőkkel szembeni diszkriminációt Hollywoodban, így hát írni kezdett egy forgatókönyvet egy vak nőről, aki a fogyatékossága ellenére a maga útját járja és a végsőkig kitart. Ebből született az In Darkness.

Sofia, (Natalie Dormer) a vak zongorista egy este fültanúja lesz annak, ahogy a felső szomszédját (Emily Ratajkowski) megölik. A rendőrség nyomozni kezd, ám ahogy az ügy egyre szövevényesebbé válik, úgy olvad össze Sofia múltjának sötét titkaival.

9 éve még alig voltak olyan női forgatókönyvírók vagy rendezők, akikre Hollywood komolyabb feladatokat bízott. Ez egy férfiak által uralt világ, a nőknek pedig csak a másodhegedűs szerepe jut benne. Manapság ez egyre inkább megváltozóban van, de akkoriban Natalie Dormer úgy gondolhatta, hogy, ha nem kap erős, jól megírt szerepet, akkor majd a sarkára áll, és csinál magának. 9 évet ölt bele. Nyilván nem folyamatosan írta, mert közben a produceri teendőket is el kellett látnia, de valahogy úgy tudom elképzelni, hogy mindig hozzáírt egy keveset, mert a végeredmény pontosan ilyen: koncepciótlan és inkoherens. Van persze benne egy fordulatosnak szánt csúcspont, azzal azonban az a baj, hogy egyből elkezdtem magamban visszapörgetni az eseményeket, hogy vajon igazodnak-e hozzá. És ezt sajnos nem úgy kell érteni, hogy sorra vettem, a főszereplő vajon véghez tudta-e vinni a dolgokat, hogy volt-e hozzá kellő önuralma, hanem úgy, hogy maga a film stimmel-e, mármint logikailag. Ha pedig külső szemlélőként kezdjük el vizsgálni az ilyesmit, az már régen rossz, mert pont a bevonódást, a beleélés lehetőségét veszítjük el.

Mert nem, nem stimmel a logika, hogy a feltett kérdésre is választ kapjatok. Mégpedig nagyon nem. Már eleve nincs egy rendes íve a filmnek, a csúcspont nézőpontváltása után meg pláne nem. Mondom, olyan, mintha egy újra és újra félbehagyott írást további részletekkel bővítettek volna, csak épp nemigen törődtek azzal, hogy összefüggő lesz-e majd a végeredmény. Pedig amúgy megvan benne a potenciál, ha másképp nem, színészileg mindenképp. Natalie Dormer hitelesen hozza a vak főhőst, a kemény és az esendő oldalát egyaránt. Az egyéb szerepekben feltűnő ismert vagy kevésbé ismert arcok persze csak asszisztálnak ehhez, a hangsúly a főszereplőn van.

Nem csak azért kár a filmért, mert egy kihagyott ziccer, hanem azért is, mert ettől függetlenül látszik a benne lévő munka mennyisége. Nem azt mondom, hogy egy átlag szombat estére nem megy el egynek (feltéve, hogy nem gondolkodunk rajta túl sokat), de amikor annyi jobb van ennél, sajnos nem tudom őszintén ajánlani.