Rengeteg film készült már a szerelemről, jók is, rosszak is. Ez a film viszont attól különleges, hogy úgy mutatja be egy kapcsolat 500 napját, ahogy maguk a kapcsolatok is működnek: az idő múlásával, vagy visszatekintve sok minden új nézőpontba kerül, és még az is lehet, hogy ami a kapcsolat elején a hétköznapok gyönyörűségeihez tartozott - a nevetése, a frizurája, az anyajegye, vagy ahogy megnyalja a szája szélét, mielőtt megszólalna -, utálni való rigolyává válik. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha összekötjük valakivel az életünket, az örökké tart, hogy az az érzés, ami miatt mindent rózsaszín szemüvegen át látunk, sosem múlik el. De mi van akkor, ha a mostani, csak az előfutára az utána következőnek? Mi van akkor, ha csak mi hisszük úgy, hogy örökké tart, és a másik fél nem?

Személyiségünket nagyban mi magunk határozzuk meg, de a múltbeli találkozások (férfiakkal vagy nőkkel, kinek-kinek ízlése szerint) legalább ekkora részben hozzájárulnak ahhoz, akik ma vagyunk.

Tom (Joseph Gordon-Levitt) építésznek tanult, mégis egy olyan cégnél kötött ki, ahol üdvözlőlapokat kell írnia. Ám egy nap besétál az életébe Summer (Zooey Deschanel), és ezzel minden megváltozik. De ahogy a film plakátja is hirdeti, ez nem egy szerelmi történet, ez egy történet a szerelemről.

"Még egyszer harcba szállok,
megvívom az utolsó, nagy csatát.
Ma élek és meghalok...
ma élek és meghalok..."

John Ottway (Liam Neeson) az isten háta mögött dolgozik az alaszkai vadonban. Egy olajfinomító cég megbízásából lövi ki azokat a vadállatokat, amik a munkásokra támadnak. Miután letelik a megbízásuk, Ottway és a munkások is repülőre ülnek, de a gép hóviharba kerül, és lezuhan. A maroknyi túlélőnek viszont nem csak a hideggel és az éhséggel kell szembenéznie, hanem azzal a farkasfalkával is, amelyiknek a vadászterületére tévedtek.

Elismerem, ebből a felütésből akár egy állathorrorra is gondolhatnánk, de hála istennek ez annál sokkal több lett: egy szikár, sallangmentes túlélő-thriller, igazi férfias film.

Klassz kis noiros beütésű fekete komédia, rengeteg csavarral, zseniális dialógusokkal, két remek színész tálalásában, attól a Shane Blacktől, aki korábban olyan filmek forgatókönyvét írta, mint például a négy Halálos fegyver, vagy az Utolsó cserkész (persze neki köszönhetjük a Vasember harmadik részét is, de ezt most inkább hagyjuk). Már maga a cím is beszédes (na nem a magyar, mert az konkrétan annyira ótvar és semmitmondó, hogy le se írom inkább), utalva Pauline Kael filmkritikusra, aki először használta a kifejezést az egy sémára épülő hollywoodi filmek jellemzésére. És ez a mozi pont ugyanazokat az elemeket használja, mint amik elé éppenséggel görbe tükröt tart.

Harry Lockhart (Robert Downey jr.) a kisstílű tolvaj, aktuális rablási kísérlete (betörés egy játékboltba) balul sül el, rajtuk ütnek a zsaruk, Harry pedig menekülés közben betéved egy színészmeghallgatásra, ahol olyan jó benyomást tesz a producerekre, hogy rögtön el is viszik Los Angelesbe. Ennek, és egyéb véletleneknek köszönhetően pedig a volt gimis szerelmével, Harmonyval (Michelle Monaghan) és egy Perry van Shrike nevű magánnyomozóval (Val Kilmer) megoldanak egy gyilkossági ügyet.

"Egy ilyen motoron az ember öt perc alatt többet él, mint mások egész életükben. A veszély az élet sava-borsa, és néhanapján vállalni kell a kockázatot. Ezért érdemes élni."

Burt Munro különös ember. Az új-zélandi Invercargill-ben él, a háza gyakorlatilag egy garázs. Minden reggel korán kel, és minden napja azzal telik, hogy megpróbálja a legtöbbet kihozni a saját kezűleg átalakított 1920-as Indian motorjából. Mindezt pedig egyetlen céllal teszi, nevezetesen el akar jutni az Egyesült Államokba, a bonneville-i sós síksághoz, hogy sebességi rekordot állítson fel. Burt Munro különös ember. És már elmúlt 50 éves.

Szívmelengető történet a felnőtté válás kezdeti lépéseiről, és arról, hogy ha elveszítünk valakit, azt mindannyian másképp dolgozzuk fel. Mindezt egy szuperhős-moziba ültetve.

Hiro Hamada, és bátyja, Tadashi a futurisztikus San Fransokyoban (San Fransisco és Tokyo látványos, és gyönyörű elegye) élik mindennapjaikat. Bár Hiro még csak 14 éves, sokkal okosabb, mint a korabeli gyerekek, igazi zsenipalánta, aki robotokat épít, majd ezekkel illegális viadalokon vesz részt. Épp ezért persze rendszeresen bajba is kerül, de a bátyja mindig ott van, hogy kihúzza a csávából. Hironak, mint a legtöbb kamasznak nincs igazi életcélja, a robotharcra is csak, mint könnyű pénzkeresetre gondol, egészen addig a napig, amikor Tadashi magával viszi az egyetemre, ahol robotikát tanul, és megmutatja neki a projektet, amin épp dolgozik. Ez a projekt pedig a Baymax névre hallgató egészségügyi robot. Hiro elhatározza, hogy részt vesz a tudományos versenyen, ahol a győzelem egyenes út az egyetemre való felvételhez. Azonban történik egy váratlan és tragikus esemény, ami mindent egycsapásra megváltoztat.

Ebben a filmben egyetlen dolgot rabolnak csak el: az időnket. De azt nagyon csúnyán.

Bryan Mills (Liam Neeson) holtan találja a volt feleségét (Famke Janssen) a lakásában. Mivel a rendőrök szinte azonnal a helyszínre érkeznek, Bryan barátunkban rögvest összeáll a kép, hogy valaki rá akarja kenni a gyilkosságot, így azon mód fejbe kólintja a két fakabátot, és uzsgyi, megpattan a helyszínről, hogy kiderítse az igazságot, miközben a nyakában lohol egy nyomozó (Forest Whitaker), egy volt szovjet elitkommandós (Sam Spruell), és még az asszony jelenlegi férje (Dougray Scott) is kavar a háttérben.

A film egy pontján Neeson szájából elhangzik a mondat: "ennek az egésznek semmi értelme". És bár tudjuk, hogy ő egészen másképp érti, de ettől még tökéletesen igaz az egész filmre.

Chris Kyle, az amerikai hadsereg legtöbb igazolt találattal (hivatalosan 160-at erősítettek meg) rendelkező mesterlövésze volt. Négy turnusban szolgált Irakban, minden egyes bevetésen életről vagy halálról kellett döntenie, nem ritkán nők, vagy gyerekek sorsáról. Halálát mégsem ellenséges tűz, hanem egy honfitársa, egy poszt-traumás stressz-szindrómában szenvedő veterán okozta.

Vlad Tepes (Luke Evans) egyike annak az ezer gyereknek, akit a török szultán elhurcolt Erdélyből, hogy janicsárnak képezze ki (ezt nem én találtam ki, ez így volt a filmben). Miután elege lett a vérengzésből, hazatér, hogy hercegként uralkodhasson Erdélyben (nem, ezt sem én találtam ki). De a szultán fia (Dominic Cooper) most újabb ezer gyereket készül elhurcolni (nyilván kell az utánpótlás), pedig a serege már így is akkora, amivel Vlad nem szállhat szembe, hiszen katonái sincsenek, mázli, hogy véletlenül összefut egy környékbeli hegy gyomrában bujkáló vámpírral (Charles Dance), aki átváltoztatja. Így már elég ereje lesz, hogy visszavágjon a törököknek (komolyan nem én találom ki, erről szól a film).

a spoilerek szokás szerint az elrettentést szolgálják

Vincent MacKenna (Bill Murray), nos, ha röviden kellene jellemeznem, azt mondanám: ő a Lesz ez még így se! című film Melvin-jének csóró, iszákos, láncdohányos féltestvére, aki rendszeres időközönként jár a lovira fogadni, és ugyanilyen rendszeresen jár hozzá egy (amúgy terhes) prosti (Naomi Watts). Nem szereti senki, és ő sem szeret senkit. Egészen addig, amíg a szomszédjába nem költözik Oliver (Jaeden Lieberher) és az édesanyja (Melissa McCarthy), és egy véletlennek köszönhetően a nő kénytelen Vincentre bízni a gyerek felügyeletét, amíg ő dolgozik.

Mit tennél, ha összefutnál egy emberrel, aki egykor nagyon sokat jelentett neked, de hosszú ideje nem láttad? Mit mondanál neki? Hogy viselkednél? Lehet-e közös jövőtök ennyi idő után?

Celine (Julie Delpy) és Jesse (Ethan Hawke) 9 év után találkoznak újra. A fiú írt egy könyvet az egyetlen korábbi közös éjszakájukról, és most promóciós körúton van vele Európában; Párizs az utolsó állomás. Jesse a könyvbemutató után hazarepülne, de mivel a gép indulásáig még van némi ideje, tesznek egy sétát a városban, és megpróbálják ott folytatni, ahol legutóbb abbahagyták.

Hiába vagy tehetséges, ha nem gyakorolsz minden nap, de gyakorolhatsz, amennyire csak tőled telik, ha nincs tehetséged. Mindenképp túl kell lépned önmagadon, hogy igazán nagy művésszé válhass.

Andrew Neiman (Miles Teller) autodidakta módon tanult meg dobolni, de rendkívül tehetséges. 19 éves, a Shaffer Konzervatóriumba jár, híres zenész akar lenni, és ezért mindent meg is tesz. De, hogy mennyire nincs tisztában a saját korlátaival, arra csak akkor döbben rá, amikor az iskola legjobb tanára, Terence Fletcher (J.K. Simmons) a szárnyai alá veszi. A tanár tudja, hogy egy csiszolatlan gyémántra lelt, és semmilyen eszköztől (legyen az mentális, vagy akár fizikai fenyítés) sem riad vissza annak érdekében, hogy a fiúból kihozza a maximumot.

"Viggo Tarasov: - És mindez egy kocsi miatt? Meg egy átkozott kutya miatt?
John Wick: - Csak a kutya miatt..."

John Wick (Keanu Reeves) egykor az orosz maffia legjobb bérgyilkosa volt, de a felesége, Helen (Bridget Moynahan) miatt hátrahagyta a múltját. A nő azonban súlyos beteg, és John egy nap kénytelen szembenézni az elkerülhetetlennel: Helen meghal. A temetés után azonban a férfit váratlan csomag várja. A felesége síron túli ajándéka, egy kölyökkutya, mégpedig azzal a céllal, hogy Johnnak segítsen túllépni a tragédián. Ám egy éjjel betörnek a férfi házába, őt magát csúnyán összeverik, a kocsiját ellopják, a kutyáját pedig megölik.

De John Wick egykor az orosz maffia legjobb bérgyilkosa volt...

Hank Palmer, az arrogáns ügyvéd (Robert Downey Jr.) édesanyja meghal, így kénytelen hazalátogatni a szülővárosába. Abba a városba, amiből mindig is szabadulni akart, és kénytelen szembenézni apjával, a keménykezű bíróval (Robert Duvall), és a múlttal, amit annyi éve már, hogy hátra hagyott. Ám a temetés után nem utazhat rögtön haza (bár szívesen megtenné), mert apját gyilkossággal vádolják. Innentől pedig két dolog elkerülhetetlen: előbb vagy utóbb el kell, hogy vállalja apja védelmét, és előbb vagy utóbb, de szembe kell nézzen a múlttal, és annak összes sérelmével.

Két ilyen színésszel, és egy ilyen történettel szerintem a legrosszabb rendező is elboldogul. És, hogy milyen lett a végeredmény? Hatásvadász, de jó.

"Szállj le te is velem a vonatról, és nézzük meg együtt Bécset!"

Így kezdődött minden. Celine (Julie Delpy) és Jesse (Ethan Hawke) egy véletlen folytán beszédbe elegyednek a Bécsbe tartó vonaton. A fiú másnap onnan repülne haza az Államokba, a lány pedig utazna tovább Párizsba. De mivel megvan köztük az azonos hullámhossz, amikor a fenti mondat elhangzik Jesse szájából, a lány nem sokat gondolkodik, hogy eleget tegyen a kérésnek. És így lesznek gazdagabbak egy felejthetetlen éjszakával.

Mi pedig egy jó filmmel.

A film, ami miatt "állítólag" az észak-koreaiak meghekkelték a Sony-t. A film, amit "állítólag" nem mertek/akartak leadni az amerikai mozik, mert tartottak a koreaiak válaszcsapásától. A film, ami 10 ponton állt az imdb-n úgy, hogy egyetlen ember sem látta, pusztán szimpátia szavazással. A film, amiben megölik Kim Dzsongunt.

Miért érzem úgy, hogy az egész hűhó csak egy nagyon jól kitalált, és tökéletesen véghezvitt reklámhadjárat része? Hogy a Rogen-Franco páros megcsinálta a vírusmarketingek alfáját és omegáját?

Dave Skylark, az önimádó riporter (James Franco), és hű producere (Seth Rogen) egy esti bulvár-talkshowt vezetnek, amiben olyan "hírek" kerülnek adásba, miszerint például Eminem igazából meleg, Rob Lowe igazából kopasz, de az is napvilágot lát, hogy mi van Nicki Minaj lába között. Viszont egy Times-cikk kapcsán kiderül, hogy az éppen nukleáris rakétatámadással fenyegetőző Kim Dzsongun (Randall Park) odáig van az említett talkshowért, így barátaink leszerveznek egy interjút a hírhedt vezetővel, a CIA pedig épp ezt a riportot akarja felhasználni arra, hogy hidegre tegye az észak-koreai elnököt.

Ordítóan abszurd az egész, nem? De. És működik? Többé-kevésbé.

Ármánykodás és felségárulás vagy kötelességtudat és becsület. Ilyen körülmények között pedig senki sem az, akinek látszik, viszont, mint tudjuk, minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt az évadot, akkor azt mondanám: politika. Mert bár drámai és fantasy elemeket is kapunk, ha nem ilyen környezetben játszódna a történet, ugyanúgy meglenne benne minden, mint napjaink politikai hadszínterén.

Vérrel és mocsokkal átitatott királydráma, az emberi lélek legmélyebb bugyraiban tett utazás.

A címbeli néven futó motorosklub hétköznapjait követhettük nyomon 7 évadon át, de a szereplők egytől-egyig antihősök, tevékenységük prostitúcióval, fegyverkereskedelemmel, droggal, és az ezekhez kapcsolódó erőszakkal, valamint belső viszályokkal van átitatva.

Dennis (Kim Kold), 38 éves, hivatásos testépítő, az édesanyjával (Elsebeth Steentoft) él Koppenhága külvárosában. Nincs könnyű dolga a nőkkel, ez egyrészt testi adottságaiból következik, másrészt hiába ekkora darab, rendkívül bátortalan. Ha nagy néha ki is mozdul, hogy egy lánnyal megismerkedhessen, akkor is inkább hazudik az anyjának arról, hogy hová megy, és miután este hazaér, így is minden alkalommal kérdések özöne várja: "hol voltál? miért volt kikapcsolva a mobilod? ne hazudj, nem moziban voltál! mit néztetek meg?" Igazi passzív-agresszív boszorkány az anyja (már elnézést), ahogy uralkodni próbál rajta; még mindig gyerekként kezeli, pedig néha ő maga is gyerekesen viselkedik.

Viszont, amikor nagybátyja hazajön Thaiföldről újdonsült feleségével, Dennisnek az a naiv gondolata támad, hogy az az ország az ígéret földje: elég, ha odautazik egy hétre, és máris megtalálja az igaz szerelmet. De a helyről, ahol nagybátyja összeismerkedett álmai asszonyával, kiderül, hogy egy öreg strici üzemeltette prostiközvetítő, így Dennis néhány sikertelen próbálkozás után feladja. Míg egy napon véletlenül betéved egy helyi edzőterembe, ahol megismerkedik a tulajdonossal, Toi-val (Lamaiporn Sangmanee Hougaard), aki a férje halála után "örökölte" meg a termet.

Adott egy egykor nagyontitkos ügynök (Denzel Washington), aki jelenleg Robert McCall álnéven tengeti életét Bostonban. A helyi Praktikerben húzza az igát, de mindenkihez van egy kedves szava, sőt még az egyik munkatársát is segít formába hozni, hogy a srác elmehessen felvételizni biztonsági őrnek. Nem alszik túl sokat, éjszakáinak nagy részét egy környékbeli éjjel-nappal nyitva tartó étkezdében tölti, könyvet olvasva, vagy egy Alina nevű tiniprosti (Chloë Grace Moretz) lelkét istápolva. Míg egy napon Alinát úgy helybenhagyja a stricije, hogy az intenzívre nem kerül, ekkor ugyanis ügynökünk bepipul, aminek következményeként a helyi ruszki maffia sorai igencsak megcsappannak.

"A világ érdekes hely, nem igaz? Olykor te választasz magadnak kutyát, néha meg a kutya választ téged."

Egy helyi legenda szerint egy ausztrál bányászvárosban élt a 70-es években egy kutya, akit mindenki ismert, és aki miután napokig hiába várta haza a gazdáját, úgy döntött, hogy elindul megkeresni. Utazásai során bejárta Nyugat-Ausztrália Pilbara régióját, és ez tette őt híressé. Többek között.

"Nick: - Szerettelek, de aztán csak manipuláltuk és mérgeztük egymást! Fájdalmat okoztunk.
Amy: - Ilyen a házasság."

És pontosan ilyen képet fest David Fincher is a házasságról egy olyan filmben, aminek minden percét megéri rááldozni. Azt nem tudom, hogy a megtekintése megment vagy szétrombol-e egy válságba jutott kapcsolatot, az viszont biztos, hogy kellő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy bármennyire is elfuseráltnak gondoljuk magunkat, vannak nálunk sokkal, de sokkal elfuseráltabbak is. Meg persze van Amy és Nick.

A történetről elég ennyit tudni: Amy (Rosamund Pike) és Nick (Ben Affleck) látszólag tökéletes házasságban élnek, de az ötödik évfordulójuk reggelén a nő eltűnik. A férfi bejelentést tesz a rendőrségen, sajtótájékoztatót tartanak, hatalmas médiafelhajtás kerekedik az ügyből, de Nick egész idő alatt nagyon furcsán viselkedik.

Ennél többet tényleg nem kell tudni, mert higgyétek el, ahol más filmek véget érnének, ez csak ott indul be igazán.

Számomra ez a negyedik falas filmek non plus ultrája. És a legjobb film a szakításról (férfiszemszögből). Meg az egyik legjobb könyvadaptáció annak ellenére, hogy az eredeti brit környezetből átemelték Chicagoba.

Rob (John Cusack) és Laura (Iben Hjelje) éppen szakítanak, a srác pedig ennek kapcsán végigveszi életének eddigi legfájdalmasabb csalódásait. Mindannyian átéltünk hasonlókat, még ha nem is ebben a formában, nincs ebben semmi eredeti, de talán a látottak olyasmire is rávilágítanak, amit az akkori élmények hatása alatt nem vettünk észre, és talán okulni is tudunk belőle.

Bob Harris, a valaha szebb időket is látott amerikai filmsztár (Bill Murray) azért utazik Japánba, hogy 2 millió dolláros gázsiért a nevét adja egy whiskey-reklámhoz. Nem szívesen teszi, láthatóan unja az egészet, és igazából ez is csak ürügy, hogy kiszabaduljon a befásult életéből, még ha csak rövid időre is. Charlotte (Scarlett Johansson), munkamániás férjét kísérte el Tokióba, hogy amíg John (Giovanni Ribisi) dolgozik, addig se legyen otthon, de így is sokat van egyedül. Viszont a gyökeresen más kultúra, és környezet mindkettőjüket - Bobot és Charlotte-ot is - csak még inkább elszigeteli. De mivel mind a ketten ugyanabban a szállodában szálltak meg, a véletlen egymás mellé sodorja a két magányos embert, és a hatalmas korkülönbség ellenére valami olyan bontakozik ki közöttük, ami ugyan nem szerelem, de túlmutat a barátságon.

A Temporális Iroda legjobb időutazó ügynöke (Ethan Hawke) a nemezisét, a sajtó által csak "Sistergő"-nek nevezett bombamerénylőt üldözi. A legutóbbi akciója során már majdnem elkapta, de egy robbanásban csúnya égési sebeket szerzett. Teljes arcrekonstrukcióra volt szüksége, még a hangszíne is megváltozott. Viszont céljáról nem tett le, mindenképpen el akarja kapni a "Sistergő"-t, így elvállal még egy utolsó melót. Ennek során viszont találkozik egy idegennel (Sarah Snook), és ez a találkozás gyökeres változást és egy végső felismerést hoz mindkettőjük életébe.

Megváltoztathatjuk-e a múltat? Tudjuk-e befolyásolni a jövőt? Vagy nincs beleszólásunk, és minden eleve elrendelt? Mekkora áldozatokat vagyunk képesek meghozni az életünk során? Ehhez hasonló kérdéseket feszeget a film, és némiképp válaszokat is ad, de minden más - hogy elégedettek vagyunk-e, vagy sem -  már rajtunk áll.

Thomas (Dylan O'Brien) egy liftben ébred, és a nevén kívül semmire sem emlékszik. A tisztáson, ahol a lift ajtaja kinyílik, néhány srác veszi körül, akik hozzá hasonló módon jutottak ugyanide, és akik már három éve raboskodnak itt. Magát a tisztást pedig egy hatalmas, és veszélyekkel teli labirintus veszi körül, amiből, úgy tűnik, nincs menekvés.

Nagyon mennek most a young adult könyvadaptációk, és bár általában egy sémára épülnek (a kiválasztott szembeszáll a rendszerrel + esetleges szerelmi szál), néha azért ki lehet fogni jobban sikerült darabokat is a műfajban. Mint amilyen ez is.